Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak.
Imre Zoltán kultúrantropológus vagyok. Az elmúlt négy évben az Ady Endre Emlékmúzeum muzeológusa voltam. 2014-ben vettem át az intézményt. Korábban Budapesten éltem, ahol középiskolai tanár voltam. Több tantárgyat is oktattam a képzőművészettel kapcsolatban. Nem tartott ez sokáig, mert hamar rá kellett jönnünk, hogy nincs értelme ott maradni, hiszen az eltávolodott vagy a kettévágott család nem egy jó példa arra, hogy az együtt is marad a jövőben, úgyhogy vissza is jöttem Nagyváradra. Ekkor a Bihar Megyei Tanácsnál kaptam lehetőséget dolgozni. De magamra mindig is művészként vagy kultúremberként tekintettem. A művészettörténelem, a képzőművészet, illetve a néprajz mindig is nagyon vonzott. Feleségem a Nagyváradi Állami Filharmóniában dolgozik, fuvolista. Budapest pedig nem adott volna többet a számára, így inkább visszatértem Nagyváradra.
Említetted, hogy képzőművészetet oktattál. Innen hogy vezetett az utad a kultúrantropológia irányába?
Mondhatom azt is, hogy gyermekkorom óta faltam a könyveket. S valóban, vallástudományoktól kezdve a folklórig emésztettem az ismeretanyagot. Az vonzott, hogy megismerjek minden kultúrát, az emberiség kultúráját. Arra jutottam, hogy nem a képzőművészeti egyetemet próbálom meg, noha Beke László, aki bennem egy igen erős képzőművészt látott, már felkészített, és azt mondta, hogy tessék, próbáld meg, mert nagyobb sikered lesz, ha ide jössz. Viszont én párhuzamosan, Hoppál Mihállyal már fölvéve a kapcsolatot, bemutattam az addigi kutatásaimat, amelyek a vallástudományok tárgyköréből kerültek ki. Hoppál Mihály azt mondta, hogy nem képzőművészet, hanem legyen inkább kultúrantropológia. Így jutottam el a Debreceni Egyetem Doktori Iskolájába, ahol felvételem után Hoppál Mihály mentorált engem.
A Debreceni Egyetem antropológus doktoranduszából hogy lettél a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum munkatársa?
Azt kell tudni, hogy még a Megyei Tanácsnál dolgoztam, amikor bekerültem a doktori iskolába. Ekkor adódott ez a munkalehetőség, amit megpályázva sikerrel elnyertem. Mivel a megyénél dolgoztam, onnan támogatást is kaptam, amit ez úton is megköszönök! A négy év alatt, úgy gondolom, sikerült megmutatni, hogy mit is lehet csinálni ebben a kis múzeumban.
A Körösvidéki Múzeum részeként működő Ady Endre Emlékmúzeum muzeológusa voltál a 2014–2018 közötti időszakban. Melyek voltak a legfőbb megvalósítások?
Ha valaki négy évvel ezelőtt bejött a múzeumba és most újra betér, akkor hatalmas változást láthat vizuálisan is. Ameddig nem vettem át, addig fénymásolatok voltak kiállítva. Ady Endre íróasztalán kívül, ahol a Nagyváradi Napló egy eredeti példánya volt kiállítva, nagyon sok eredeti dolog nem volt kirakva. Persze nem is szabad mindent eredetiben kiállítani. A Nagyváradi Napló kiállított lapszáma 1900-ból származik, abból az időszakból, amikor Ady Nagyváradra került. Első projektem az volt, hogy a három részből álló teret feltöltsem képzőművészeti, irodalmi dokumentumokkal, anyagokkal. Így sikerült az EMKE-kávéházat, illetve az Ady íróasztalát bemutató részt olyannyira feltölteni, hogy most már múzeumként lehet rá tekinteni. Festményeket, korabeli ruházatot és sok egyebet lehet megtekinteni. Ezek a tárgyak általában bent voltak a raktárban. Mégis jobb, ha ezeket az ember maga előtt látja.
Második lépésként a Petőfi Irodalmi Múzeum kutatóival együtt felmértük az Ady Múzeum anyagát. Ezt megelőzően, mondhatnám azt is, hogy egy „titkos múzeumként” funkcionált még Magyarország irányába is, de akár helyben is. Nem nagyon tudták a nagyobb múzeumok sem, hogy mit rejt ez a kis múzeum. Én azt szerettem volna, hogy bekerüljünk egy nemzetközi lüktetésbe, egy csatornába, ha lehet így mondani, amelyben ők is tudják, hogy mi van nekünk, de mi is szeretnénk tudni, hogy mi van nekik. Kölcsönös együttműködésen alapuló információs csere, amely meg is történt. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) bevonásával sikerült levélről levélre, lapról lapra regisztráltatni a gyűjtemény kéziratos részét. Van egy digitális adatbázisunk, amelyről van másolat Budapesten is. Ez fontos, mert nekem is van a budapesti Ady-gyűjteményről másolatom. Most például fent voltam Budapesten éppen azért, hogy a Tabéry-gyűjteményüket is átnézzem és kapjak róla egy digitális másolatot, hogy ha kutató jön, akkor tudjak róla, hogy mi van ott. Summa summarum, a lényeg az, hogy a PIM kutatóival mind a kiállítás anyagát, mind a belső raktárban lévő anyagokat felmérve sikerült azokat dobozokba helyezni és elraktározni. Ezekből tudunk inspirálni újabb tematikus kiállításokat.
Erről nem beszéltem, de rengeteg a grafika, illusztráció, amelyek Ady munkássága alatt vagy éppen utána illusztrációként jelentek meg egy-egy könyvben. Azokat is savmentes papírok közé tettük. Mára egy pontra tett adatbázissal rendelkezik az Ady Múzeum. Ezt tudtam megvalósítani az elmúlt négy év alatt.
Az említett kéziratos források és muzeális tárgyak mellett mivel rendelkezik még az intézmény?
Egy ritka könyvtára is van az Ady Múzeumnak, de ide került a zilahi levelesláda, vagy éppen az Ady Lőrinczné által adományozott tárgyak is. Nagyon sok minden van. Sokkal több, mint amit az emberek gondolnak. A könyvtárban olyan kötetek is vannak, amelyeket Ady szignózott vagy ajánlott valakinek. Amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai rendszerezték ezt az anyagot, akkor meglepődve vették tudomásul, hogy az egyik könyvből Kosztolányinak egy fényképe került elő. Egy olyan fotó, amiről tudták, hogy létezik valahol, de nem tudták, hogy hol van az eredeti fotó. Hát a múzeum könyvében volt. Olyan ritka kincsek vannak még magukban a könyvekben is, amelyeket még nem sikerült teljesen átnézni. Még várom vissza a kutatókat, mert most zárulna le a könyvállomány teljes regisztrációja. A múzeumban vannak Babits Mihályhoz, Juhász Gyulához köthető dokumentumok is, nem beszélve Lédáról. Olyan gyermekkori fotók is vannak, amelyek csak az Ady Múzeumban találhatóak meg.
Arra is törekedtem, hogy bővítsem a múzeum tárgyi anyagát. Összesen kétszáznál is több tárggyal, könyvvel, dokumentummal bővítettem az Ady Múzeum gyűjteményét. Így jutottam hozzá egy Ady-szoborhoz, amelyet adományként kapott a múzeum a tavalyi év folyamán. Az értékét az is emeli, hogy akkor készült, amikor megnyílt a múzeum. Nagy potenciál van ebben a múzeumban. Ne felejtsük el, hogy Ady Endre mai napig az első számú modern magyar költő. Nagyváradiként büszkéknek kell lennünk rá, hogy ez volt Ady számára „a város”. Én pedig örömmel éreztem azt, hogy Ady szellemisége abban a kis múzeumban meg tud nőni, akár, mint egy nagy terebélyes fa.
Amit elmondtál, nagyon jó kiindulópont lehet további projektek megvalósításához. Ehhez képest miért váltottál?
A negyedévente megnyíló kiállításokkal beindult egy fluktuáció. Az emberek tudták, hogy nem egy állandó kiállítás van. Az irodalmi estekkel egybekötött kiállításmegnyitók megvalósításában Péter I. Zoltán és Szűcs László nagymértékben segítettek. Fontos azt tudni, hogy Ady Endre a legfontosabb, de ott vannak még a többiek is. Amikor láttam, hogy ennek a kis múzeumnak mennyi a kapacitása, akkor merült fel bennem a gondolat, hogy amennyiben lehetőség nyílik, ha látom azt, hogy van egy hely, ahol vezetői pozícióba kerülve esélyt kapok arra, hogy többet tudjak mutatni, akkor miért ne. Így kerültem a Nagyváradi Múzeum és Kulturális Központba, ahova sikeresen versenyvizsgáztam a főigazgató-helyettesi pozícióra. Ameddig ott voltam, addig valóban Adyról szólt minden. Most, hogy eljöttem, a panorámát szélesítem.
Mik a jövőbeli terveid?
Jelenleg a Nagyváradi Múzeum és Kulturális Központ projektmenedzsere vagyok. Ez igazgatóhelyettesi beosztást jelent. A múzeumhoz tartozik a nagyváradi vár, a Szecessziós Múzeum, a most épülő Szabadkőműves Múzeum és a zsinagógák, amelyek hozzám tartoznak. Amit szeretnék: egy Weöres-kiállítást a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeummal. A debreceni Déri Múzeummal egy igen érdekes kiállítást szeretnék, erről még nem beszélnék. Ez legyen meglepetés. Ez nem jelenti azt, hogy a Körösvidéki Múzeum kiesik. Sőt, én azt szeretném, hogy velük, egy gyümölcsöző jó kapcsolatban, együtt tudjunk teret adni a kultúrának.