A Moromete család című Marin Preda könyv a romániai középiskolai oktatás egyik alapolvasmánya immár hosszú évtizedek óta, rendszerváltások ellenére. Egy könyv földől, családról, falusi életről, emberi érzelmekről. Tulajdonképpen egy jó könyv – bár középiskolásként sokan nem ezt mondták, sokan el sem olvasták, de idővel megérik hozzá az ember. A könyv két kötetben jelent meg, első része még 1955-ben, míg a második 1967-ben. Előbbiből a rendszerváltás előtt 1987-ben megrendezte Stere Gulea a román filmtörténet egyik nagy klasszikusát. A második rész az idénig váratott magára.
A Moromeții 2 egy méltó folytatás lett, ugyancsak Gulea munkája, de valahogy mégis más. Más, mint az első rész és más, mint a regény. A Moromete család második része a második világháború után játszódik, a kollektivizálás, az államosítás, a tradicionális falusi életforma megbomlása a téma. Egy olyan téma, amivel foglalkoztak az irodalomban, s újabban a történészeknek is egyik kedvenc témája. Az 1945 utáni változásokat a ma élők közül sokat megtapasztalták, másoknak szülőktől, nagyszülöktől hallott élőtörténelem a változás 1940-es évtizede. Egy olyan korszak, amikről szakértők, laikusok egyre többet beszélnek, gyűlölettel, nosztalgiával, objektív szakmaisággal. Nem a mód a lényeg, hanem, hogy a múltunk egy része, amiről kell tudnunk.
És ez a film erre jó. Marin Preda két kötete, bármennyire is a kollektivizálás témájával foglalkozik, egy új rendszerrel, mégis – talán az irodalom tipikus eszközei által – az egyén drámájára fekteti a hangsúlyt, és kamasz olvasója is inkább Ilie Moromete fájdalmát, esetleg fiai nehézségeit érzik át. A Morometii 2 film pedig épp azért más, mert kitágul a történet tere (legyen szó fizikai térről, illetve látótérről).
Bár a történet főszereplője továbbra is, a film esetében is, az Horațiu Mălăele által megszemélyesített Ilie Moromete, legkisebb fia Niculae (Iosif Pastina) kiemelt szerepet kap. Ő a család szeme-fénye, a legfiatalabb fiú, akinek az a kiváltság jutott, hogy tanulhatott. Amíg apja foggal-körömmel küzd a saját földjéért, a fiú Lenint olvasva szívja magába az új generáció „elveit”, eszméit. Egy olyan világban, ahol senki sem érti, hogy „mire jó” az olvasás. A fiú Bukarestbe megy tanulni. Kiszakad a falusi világból, s látjuk a nagyvárost, a fővárost, a Szabad Sajtó házát, a Scânteia házat, azon folyóiratok szerkesztőségeit, amelyeket szüleink olvastak, s sok történész, jelenkorász számára ma forrást jelentenek. Látjuk a nagyváros a századelő épületeivel, intézményeket, látunk tüntetőket és a hatalom atrocitással teli reakcióját, látunk cenzúrázott, pártpropagandával telített híradót. És mindezt fekete-fehérben, úgy, hogy akár archív felvétel is lehetne, akár igaz is lehetne…
A Moromeții 2 egy jó, realista regény egész jó megfilmesítése. Mint filmes munka közelít az első részhez, de tény, hogy nem éri el annak magasra tett mércéjét. Az operatőri munka zseniális, a színészek jók, valami mégis hiányzik. Talán az a harminc év szünet teszi: egy megváltozott világban már nem lehet ugyanolyan filmet készíteni. De a film mégis jó, jó, mint alkotás, mint művészi „termék”, de jó másként is. Nem egy teljes, átfogó korkép, csak egy szelet egy világból. Ám ez a szelet jól eladható és minden fontos alapanyag megvan benne.
Jó kérdés, hogy Stere Gulea miért akart kicsit többet vagy kicsit mást, mint a regény. Mesélni akart az ifjúságnak? Úgy érezte így érthetőbb és átélhetőbb Ilie Moromete (esetleg Niculae) története? Tény, hogy átélhetőbb lett, mert a szokottnál határozottabban átlépte az irodalom világának kapuit, a múltunk, Románia, a Romániában élő emberek múltjának része lett. Ha nagyon gyakorlatiasan akarnék fogalmazni: ez már nem egyszerűen az a film, amire a román tanárnő elviszi a diákjait, mert tudja, hogy úgysem olvassák el a kötelező olvasmányt, erre elvihet a történelem tanár is, de hála korunk reklámdömpingjének akár „be is tévedhet” a néző. És ha betéved, valamivel marad. Egyéne válogatja, hogy mivel – van, akire az érzelmek, másra a tények, a képek hatnak – de egy próbát mindenképp megér.