Szerző: Horváth Csaba
Szőts Zoltán Oszkár: Az első világháború az 1945 előtti magyar történetírásban. Nézőpontok, műfajok, intézmények. Kronosz Kiadó, Pécs, 2020.
A szerző már a Bevezetés elején megjegyzi, hogy az első világégés egy olyan többszörösen összetett jelenség, melynek behatóbb kutatása „nem korlátozható kizárólag a harcterek eseménytörténetére és ennek közvetlen forrásaira” (11 o.), és csak akkor tárható fel teljesen, ha a folyamatba több történettudományi társdiszciplínát vonunk be. Ezenkívül röviden ismerteti a kötet aktuális kérdéseit, az első világháború történetével foglalkozó első magyar történetírói nemzedék jellemzőit, valamint a kutatás forrásait, továbbá megállapítja, hogy az 1945-ös esztendő egy elfogadható határkövet képez az első világégéssel foglalkozó magyar nyelvű történetírásban.
A Historiográfia című fejezet elején Szőts Zoltán Oszkár áttekinti azon magyar történelmi munkákat, melyek az utóbbi évszázadban készültek, és amelyek a nagy háború történetírásának ismertetését tűzték ki céljukként. Ezen téma kapcsán megjegyzi, hogy erre „vonatkozóan számos kezdeményezés történt, azonban átfogó munka mégsem született eddig” (20 o.), ezen megállapítás pedig kiváltképp jellemző az 1945 előtti periódusra. A szerző által használt szakirodalomból szembeötlően kitűnik az, hogy a világháború centenáriumán a magyar történetírás aktivizálódott, és jelentős számú, témába vágó közleményt termelt.
A szerző a következő egységben az első világégést kutatók nyugati és magyarországi négy nemzedékével foglalkozik, melynek meghatározása a Jay Winter és Antoine Prost szerzőpáros alkotta tipológián alapszik. Ők különítették el a világháborúval kortárs első nemzedéket (mely felülnézetből, a politikai és katonai vezetés szempontjából vizsgálta a háborút), az 1945 után kibontakozó második nemzedéket (mely a világháború kutatásakor ötvözte az alul- és felülnézetet, valamint társadalmi és gazdasági dimenziót adott annak), az 1990-es években kiteljesedő harmadikat (amely a világháború antropológiai és kulturális-társadalmi vetületét helyezte előtérbe), valamint ‒ a Winter által utóbb kiegészített ‒ negyedik, transznacionális szemléletű generációt (amelyre a globális értelmezési keret és kérdésfelvetés jellemző).
Szőts Zoltán Oszkár külön tartalmi alegységet szentelt Vlagyimir I. Lenin első világháborúról szóló elmélete ismertetésének, és annak 1945 előtti, valamint utáni magyarországi recepciójának/dominanciájának. A szerző megállapítása szerint az a tény, hogy az 1945 utáni magyarországi első világháborús történetírásban egy, az első nemzedék idejéből származó és politikailag elfogult toposz dogmává dermedt, európai viszonylatban visszavetette a magyar történetírás ezen témával foglalkozó kutatásait.
A következő szerkezeti egységben az akkor még a Magyar Nemzeti Múzeumhoz (MNM) tartozó Országos Széchényi Könyvtár (OSzK) első világháborús nyomtatvány-gyűjteményének történetét ismerjük meg. Az ötlet 1914 késő nyarán fogant meg, és a háború folyamán meg is valósult; a gyűjteményt többféle módon, így hivatalos úton (a vármegyéktől és törvényhatóságoktól való beszerzéssel), a könyvtárba beérkező kötelespéldányok között található háborús témájú nyomtatványok, valamint a magyarországi cenzúra által lefoglalt külföldi kiadványok kiválogatásával, továbbá magánszemélyek és könyvkereskedések külföldi gyűjtőmunkájával gyarapították. A gyűjtemény gyarapítása (és főleg a külföldi anyagok beszerzése) a könyvtár számára komoly adósságállományt eredményezett, melyet csak a 20. század harmadik évtizedében sikerült rendezni, és ezáltal elkerülni a csődöt. Az adósságrendezés folyamatában az OSzK viszont kapcsolatba került Nyugat-Európa jelentős, háborús múzeumaival (pl. a londoni Imperial War Museum-mal és a párizsi Bibliotheque et Musée de la Guerre-rel). A gyűjtemény egy ideig külön osztályként működött, majd betagolódott a nyomtatványi osztályba, tételei utóbb a Nemzeti Múzeum különböző alegységei (Plakát- és Kisnyomtatványtár, Térképtár, Fénykép- és Fotóművészeti Tár) között megoszlottak. Emellett külön alfejezetekben a világháború alatti magyarországi könyvkiadásról, valamint az első világháború alatt kiadott katonai tábori újságokról is olvashatunk.
A könyv a Memoárírók, történetírók és gazdasági szakírók című egységgel folytatódik. Ebből azt tudjuk meg, hogy az 1920 utáni Magyarországon a világháború értékelése kapcsán három értelmezési mintával találkozunk: a Horthy-korszakban hivatalt vállalók (az ún. elitdiskurzus, mely az 1918‒1919-es forradalmi eseményeket kárhoztatta), a hatalmon kívül levők (akik az 1918 előtti vezető réteg felelősségét hangoztatták) és a népi írók (akik nem értettek egyet egyik féllel sem, viszont a felelősségben az utóbbiak nézetét osztották) vélekedésével. Ezenkívül arról is információt szerzünk, hogy a Dolchstoẞ (hátbadöfés) elmélet magyarországi változata is létezett, több kortárs személy (Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Prónay Pál, Szurmay Sándor) is írt erről vagy tett erre utalást az általuk hátrahagyott egodokumentumokban. Szőts külön alfejezetet szentelt két 1923-ban megjelent mű (az Angyal Dávid szerkesztette Magyarország felelőssége az első világháborúért tanulmánykötet, illetve Marczali Henrik Hogyan készült a nagy háború? című könyv) értelmezésének, melyet történetírók (is) írtak. Ugyanígy jár el négy, gazdasági szakember által írt ‒ egy a tengerentúlról induló nemzetközi kezdeményezés keretén belül megjelentetett ‒ művel is, melyek Magyarország világháborús gazdasági, ipari és szociális helyzetét vizsgálták (Popovics Sándor: A pénz sorsa a háborúban, Teleszky János: A magyar állam pénzügyei a háború alatt, Szterényi József és Ladányi Jenő: A magyar ipar a világháborúban, valamint Pap Dezső: A magyar szociálpolitika a világháborúban című kötete). A vizsgált hat könyv közül mindegyik az említett három álláspont közül az elsőt, az elitdiskurzust, azaz az 1920 után hatalmon levők vélekedését tükrözte.
A következő vizsgált csoportot az első nemzedékbeli hadtörténészek és a hadtörténetre szakosodó intézmények alkotják. Utóbbiak közül a szerző a mai Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) elődintézményeit, a Hadtörténeti Levéltárat, illetve a Múzeumot, továbbá a Magyar Katonai Írók Körét ismerteti, mint a világháborús hadtörténeti kutatások felülről és alulról szerveződő keretét. A nagy háborúval kapcsolatos írások megjelentetésének főfóruma a Hadtörténelmi Közlemények című lap volt. Szőts számításai szerint 1943-ig 175 közlemény jelent meg ezen témában, melynek döntő többségét a könyvismertetők képezték (105 darab, azaz a témába vágó publikációk 60%-a), továbbá megállapítja azt is, hogy az első világégéssel kapcsolatos közlési láz a háború utáni évtizedben érte el tetőpontját ‒ 1928-ban jelent meg az egy évre eső legtöbb közlemény (28) ‒, majd folyamatosan lankadni kezdett, legalább is a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain megjelent írások tükrében. Ezenkívül külön-külön alfejezetben a Századok, valamint a Magyar Katonai Közlöny számaiban megjelent világháborús írásokról, a szélesebb olvasóközönség, illetve a magyarországi katonatisztek következő nemzedéke számára szánt kötetekről (a Hadilevéltár világháborús sorozata, valamint a Vajna Viktor‒Náday István szerzőpáros által összeállított Hadtörténelem c., tisztképzésben használt tankönyv), az iskolai oktatásban használt tankönyvekről, valamint az alakulattörténetekről is olvashatunk.
A szerző külön alfejezetet szentelt az első világháború 1945 előtti népi emlékezetének. Ebből kiderül, hogy a háború tapasztalata másként csapódott le az alsóbb társadalmi rétegek emlékezetében (a családokban a hozzátartozók elvesztése, a háború alatti hátországbeli nyomor és nélkülözések, valamint a hazatért veteránok traumatikus fronttapasztalatai, esetleges hadifogságbeli élményei, illetve rokkantsága), mint a hivatalos állami emlékezet-politikában (a háborús felelősség elhárítása és a háborús vereség külső és/vagy belső felelősének/felelőseinek keresése, az események felülnézetből való értékelése), viszont bizonyos pontokon (pl. az emlékműállítás jogi szabályozása és felülről való bátorítása, a Hősök Napjának bevezetése) találkozott a két vélekedés (a magyar katona hősiessége, mint a kormányzati propaganda része, és a hozzátartozók gyászközössége, mint az alulról jövő kezdeményező erő). A szerző ezenkívül ‒ Nagyillés Anikó, Zeidler Miklós és Somfay Örs munkájára hivatkozva ‒ összekapcsolja az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc emlékezetét a világháború 1945 előtti népi hőskultuszával, valamint a hős munkás kommunista kultuszával, melyek egymástól kölcsönöztek „kellékeket”. A kötetet az Összegzés, az Irodalomjegyzék, Névmutató és az angol nyelvű összefoglaló zárja.
Pozitívumként kiemelem a kötet nyelvezetének tömörségét, tiszta és precíz fogalomhasználatát, valamint a felhasznált változatos és bőséges szakirodalom repertoárját. Ugyanúgy pozitívumként könyvelhető el az a tény, hogy a szerző az általa vizsgált intézmények (MNM, OszK, HIM), lapok (Hadtörténelmi Közlemények, Magyar Katonai Szemle) történetét röviden és lényegre törő módon mutatja be, olyan megállapításokkal, mint pl. hogy az OszK 1802-es megalapítása „nem kellően hangsúlyozott mérföldkő a magyar kultúra történetében” (53 o.). Ezenkívül a kötet erősségének tartom azt, hogy a szerző a vizsgált műveket, köteteket differenciáltan kezeli: megjegyzi azt, hogy mindegyik magán viseli az elitdiskurzus jegyeit, és ezt alá is támasztja szövegrészekkel, viszont ugyanígy szemlélteti a közöttük levő szemléletbeli különbségeket is. Jó példa erre Kállay István esete, aki annak ellenére, hogy az első nemzedékhez tartozott és az elitdiskurzus jegyében írt, művében kitért arra, hogy 1914 nyarán a különböző nacionalista eszmék befolyásolták a társadalom hangulatát, mely ennek hatására (is) lett háborúpárti, azaz ‒ nemzedéktársaihoz képest ‒ árnyaltabban látta a háború kitöréséhez vezető okokat.
Szőts Zoltán Oszkár egy ‒ több szempontból is ‒ tanulságos és roppant érdekes írást bocsátott az olvasók rendelkezésére, mely, reményeim szerint, el fogja foglalni a magyar történetírásban a neki járó helyet, és referenciaművé fog válni. A könyvet ajánlom mindazok figyelmébe, akik a szűkebb téma és a tágabban értelmezett első világháború, valamint a jelenkori magyar historiográfia iránt érdeklődnek.
