Balogh Edgár – szerkesztő, újságíró, a Bolyai Egyetem egykori rektora

Szerző: Kovács Szabolcs

Kessler Edgár néven született 1906-ban, Temesváron. Apai ágon erdélyi szász, anyai ágon felvidéki magyar felmenői voltak. A középiskolát édesanyja szülővárosában, Pozsonyban végezte el, és a trianoni békeszerződést követően is Csehszlovákiában maradt. 1924 után a prágai német nyelvű egyetem filozófia karán folytatta tanulmányait, 1926-ban magyarosította a nevét Baloghra (édesanyja után).

Már fiatalon elkezdett publicisztikával foglalkozni, 1922-ben jelent meg első írása egy losonci ifjúsági folyóiratban. Később a Prágai Magyar Hírlap munkatársa lett. 1928-ban ő volt az egyik kezdeményezője a csehszlovákiai magyarok körében szerveződő Sarlós-mozgalomnak, mely lényegében a cserkészmozgalom alapjain építkezett. A Sarlósok egy társadalmi kérdésekkel foglalkozó, falukutató mozgalmat alapítottak, évente egyszer pedig megrendezték a gombaszögi tábort, melyen a legfontosabb társadalmi kérdéseket vitatták meg (a Gombaszögi Nyári Tábort napjainkban is évente megrendezik). A Duna menti népek egymásra utaltságát, összefogásuk szükségességét hangsúlyozták. Gyorsan szakítottak az őket kezdetben támogató szlovák kormánypártokkal és a magyarországi pártokkal is, majd a mozgalom 1931 szeptemberében tartott országos kongresszusán kierőszakolták, hogy a Sarló csatlakozzon a kommunista mozgalomhoz. Ezt a döntést a tagság többsége nem volt hajlandó elfogadni, és emiatt a mozgalom az 1930-as évek közepére gyakorlatilag megszűnt.

Balogh 1931-ben csatlakozott a Csehszlovákiában legális kommunista mozgalomhoz, majd Fábry Zoltánnal közösen szerkesztette Az Út című prágai baloldali művelődéspolitikai folyóiratot. 1935-ban a csehszlovák hatóságok kiutasították az országból agitációs tevékenysége miatt, így kénytelen volt Romániába hazatérni. Szülőföldjén előbb teljesítette kötelező sorkatonai szolgálatát Craiovan, mely a románul egyáltalán nem beszélő Balogh számára élete végéig egy meghatározó élmény maradt. Ezt követően Kolozsváron telepedett le, ahol kapcsolatba került az ekkor Gaál Gábor által vezetett Korunkkal, és a körülötte tömörülő baloldali csoportosulással (mint például Bányai László, Méliusz József, akikkel évtizedekig munka- és személyes kapcsolatban maradt). 1936-től a Magyar Dolgozók Országos Szövetségében (MADOSZ) tevékenykedett, ahol a kulturális szekciót vezette, majd 1937-től – az illegális Kommunisták Romániai Pártjának megbízásából – Brassóba költözött, ahol a Brassói Lapok munkatársa lett. Ugyancsak 1937-ben résztvett a Vásárhelyi Találkozó megszervezésében, majd magán a találkozón is. 1939-ben önálló esszégyűjteménye jelent meg Íratlan történelem címen, melyben a – második világháború előestéjén – a „dunavölgyi” népek összefogásának szükségességét hirdette Hitler Németországának fenyegetésével szemben.

Brassóban ismerte meg feleségét, a vargyasi születésű Máté Rebekát. 1940-ben, a bécsi döntést megelőzően visszatértek Kolozsvárra, majd egy rövid ideig Kalotaszentkirályon volt tanító, de Pál Gábor országgyűlési képviselő apellálására a magyar hatóságok elbocsátották, mint megbízhatatlan elemet. A magyar uralom négy éve alatt különböző magyarországi lapoknak tudósított. A szovjet csapatok bevonulása 1944. október 11-én Kolozsváron érte, néhány hónappal a felszabadulás után kezdeményezésére jelent meg (október 18-án) a Világosság napilap, mely rövidesen a Magyar Népi Szövetség hivatalos napilapja lett, főszerkesztője pedig 1948-ig Balogh maradt. A Magyar Népi Szövetség munkájában a kezdetektől, 1944 októberétől részt vett, 1945 májusában a marosvásárhelyi intézőbizottsági ülésen hivatalosan is a szervezet alelnökévé választották Bányai Lászlóval és Oláh Péter csíkszenttamási földművessel együtt. 1946 júniusában azonban Bányaival együtt elmozdították hivatalából, és a továbbiakban csak az MNSZ művelődési osztályának vezetőjeként tevékenykedett. A szervezeten belül előbb a népfrontos irányvonalat képviselő Kurkó Gyárfás (az MNSZ elnöke) és támogatói (Csőgör Lajos, Demeter János) felé húzott az RKP-t maradéktalanul kiszolgáló csoportosulással (pl. Bányai László, Czikó Nándor, Czikó Lőrinc) szemben. 1947-ben azonban az RKP vezetősége megkezdte az MNSZ autonómiájának fokozatos felszámolását, ekkor Balogh jelentetett meg elsőként cikket a Világosságban, „Tisztító önvizsgálat ideje jött el” címmel, melyben az MNSZ vezetőségének addigi politikáját kritizálta.

1949-ben még kinevezték a Bolyai Tudományegyetem rektorává az eltávolított Csőgör Lajos helyett, de már az év őszén letartóztatták. Ideiglenes szabadlábra helyezését követően 1950-ben ismét letartóztatták és egy koncepciós perben elítélték Csőgör Lajossal, Demeter Jánossal, Jordáky Lajossal együtt, a kreált vádak szerint Erdély Magyarországhoz csatolását készítették elő. 1954-ben szabadlábra helyezték, egy év múlva folytathatta tanári pályáját a Bolyai Egyetemen, de csak 1956-ban rehabilitálták és állították vissza párttagságát.

1957-től az újjáinduló Korunk főszerkesztő-helyettese volt (Gáll Ernő mellett). 1981-ben és 1991-ben a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első két kötetének főszerkesztője volt. Az 1970-es évek második felétől a Ceaușescu-rendszer bukásáig folyamatosan informálta a magyarországi pártvezetést a román párt- és államvezetés magyarellenes intézkedéseiről.

1996-ban hunyt el Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben nyugszik.     

Categories: Jelenkor, Portré, Szocializmus