Szerző: Tőtős Áron

A pesti események Várad lakosságát is lázba hozták. Sántha György alispán négy nappal a forradalom kitörését követően 1848. március 20-ra hívta össze a vármegyei közgyűlést, amelynek az eredetileg barokk stílusban épült, de azóta már többször átépített a város központjában található épület adott otthon. Napjainkban is eredeti céljának megfelelően a megyei hatóság, mai nevén Bihar megyei Tanács, és a Prefektúra Hivatal működik az ódon épület falai között.

A 19. század derekán egymásnak feszülő, a Tisza Lajos és Beöthy Ödön által vezetett konzervatív és liberális platform tagjai egyhangúlag szavazta meg a 12 pontot. Mint fogalmaztak, mert azt a „nagyváradi népgyűlés egy szívvel lélekkel, saját óhajtásainak vallotta”. Ugyanekkor döntés született a nemzeti polgárőrség felállításáról, de abban is megállapodtak, hogy Beöthy Ödönt bízzák meg a Bihar megyei rendek országgyűlési képviseletével. Tették mindezt a „Szabadság, egyenlőség, testvériség, béke és a rend!” jegyében.

A forradalmi hangúlat külsőségekben is megnyilvánult. A vármegyeház mellett a magánépületekre is kitűzték a nemzeti színű lobogót. Este kivilágították a várost. A többezer főre duzzadt tömeg pedig fáklyákkal vonult fel a főtérre, ahol ünnepséget tartottak.

Egy héttel később, március 27-én újjá alakult Bihar vármegye közgyűlésének állandó bizottsága, amelynek tagjai között találjuk a forradalom fontosabb helyi szereplőit, úgy mint Hodossy Miklóst, Lukács Györgyöt és Szacsvay Imrét. „Ez volt Bihar vármegye és Nagyvárad békés forradalma” – fogalmaz 1848. március 29-én a Pesti Hírlap tudósítója.

„Föl föl vitézek”! Várad mint honvédtoborzó központ

Az önálló magyar haderő megszervezése Várad és Bihar vármegye lakosságát is érintette. A középbirtokos nemesi családba született Hodossy Miklós kíváló szervezőkészségének köszönhetően elévülhetetlen érdeme volt a Bihar megyei honvédzászlóaljak felállításában, de a váradi eseményekben is fontos szerepet játszott. Érdemeinek elismeréseként 1848 telén az erdélyi hadsereg polgári főkormánybiztosának nevezték ki.

Hodossy Váradot egy esetleges ostrom ellen is felkészítette: ágyúkkal erősítette meg a várat és vízzel árasztotta el a vár árkait, miközben támogatta az Erdélyből érkező menekülteket. Tevékenysége nyomán a városon átvonuló császári alakulatokat nemcsak lefegyverezték, de 1848. október 8-án fel is eskedték – köztük Gläser tábornagyot és más osztrák tisztet is – megnyerve őket a forradalom és szabadságharc ügyének. Váradot oly mértékét sikerült megerősítenie, hogy innen segélyezték a szomszédos vármegyék mellet Erdélyt is. Kolozsvár feladását követően innen látták el a kincses városból kiszorított seregek élelmezését is.

Ez idő tájt több ezer földönfutóvá vált személy lelt menedékre Váradon.

A váradi zsidóság tagjai közül is sokan álltak honvédnek. Több mint 150 zsidó származású váradi tiszt harcolt a szabadságharcban. A legismertebbek közzé tartozik Frank József váradi honvéd őrnagy, Grósz Lajos (Grósz Frigyes elismert szemorvos fia), aki százados rangig jutott a katonai ranglétrán. Bona Gábor kutatásaiból azt is tudjuk, hogy több mint 800 váradi születésű vagy a városhoz valamilyen formában kötődő tiszt vett részt az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcban.

Szent László városának nemcsak az élelmezésben, ellátásban, de hadászatban is kiemelt szerepe volt. A honvédség egyik legfontosabb bázisaként több ezer katonát szállásoltak el rövidebb-hosszabb időre a pece-parti Párizsban. De a váradi fegyvergyárból látták el a harcoló alakulatokat és innen biztosították a honvédek élelmezését és ruházkodását is. Váradon folyt a tiszti utánpótlás és a honvédséget is innen látták el lovakkal. Itt szervezkedett és indult harcba Bem tábornok az olasz légió és a honvéd vadászezred is –, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Bem tábornok a partiumi városban hirdette ki Erdély lakosságához szóló kiáltványát, amelyben jogegyenlőséget hirdetett nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül.

Váradot ugyan elkerülte a front és véres etnikai konfliktus színtere sem volt a város, mint ahogy történt Erdély több településén. Ezzel együtt Várad civil lakossága is kivette a részét a szabadságharcból. A polgárok nemcsak beszállásolták, hanem élelmiszerrel látták el a katonákat és takarmánnyal az állatokat. Az iskolákban, rendházakban és középületekben kórházakat alakítottak ki. A szabadságharc idején mindennapossá vált a katonai jelenlét a városban. A rendkívüli helyzetre való tekintettel az általános iskolai oktatás kivételével, úgy a gimnáziumokban, mint a Jogakadémián szünetelt az oktatás.

A diákok közül is sokan vonultak be katonának.

A váradiakra hatalmas anyagi terhek nehezedtek, de a város lakói mindvégig kitartottak a forradalom és a szabadságharc ügye mellett. A tehetősebb, de még kisebb vagyonnal rendelkező polgárok és egyházi vezetők sem fukarkodtak adakozni. A lakosság e mellett felajánlott mindent, amit tudott: ruházatot, ételt, ágyat, takarmányt, kétkezi munkát. Ez utóbbit főleg a hátországban tevékenykedő fiatal lányokra, asszonyokra hárult. A Fekete Sas fogadó dísztermében, ahol korábban színházi előadásokat tartottak, a szabadságharc idején kötszert gyártottak. A református egyház felajánlása révén a harangokból ágyúkat, míg a katolikus klérus adománya révén egyházi birtokon épülhetett meg az ágyúöntő műhely.

Várad „a magyar Birmingham”

Várad szerepe jelentős mértékben felértékelődött, akkor amikor az országgyűlés Pestről Debrecenbe került. Ezzel együtt a hadügyminisztérium 1849. január 1. hatállyal az országos fegyvergyárat is Váradra költöztette. A Lahner György vezetése mellett a várban felállított gyárban lőfegyvereket, szuronyokat és kardokat is gyártottak. Szőllős községbe (ma Nagyvárad tömbházakkal sűrűn beépített városnegyede) puskaporgyárat, a szomszédos Szentmártonba pedig ágyúöntő gyárat telepítettek. Kényszerszülte lépések okán, de tény: 1849. január és május között Várad lett a magyar hadiipar központja. Ennek köszönhetően az ország minden szeglétéből érkeztek a szakmunkások, de még Gábor Áron is itt tanulmányozta a röppentyű készítését.

Lukács Sándor vezetése mellett ugyancsak Váradra került az Országos Ruhászati Bizottmány, ahogy a tisztiképző iskola is. De élelmezési raktárat és tábori sütődét is kialakítottak. A ruhászati üzem a görögkatolikus szeminárium épületében, a Zöldfához és a Fekete Sas címzett fogadókban kapott helyett. A termelésben fontos szerepe volt a városban jelentős létszámú kisiparosoknak.

A hadászat nyomán kialakuló ipari és gazdasági konjunktúra nyomán nevezte Kossuth Lajos később Váradot a „magyar Birminghamnek”, a nehézipar fővárosának. Várad, történetében, de az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc szempontjából is meghatározó jelleggel bírt az 1849 január – május időszak. A budai vár visszafoglalását követően a kormány 1849. május végén visszaköltözött a fővárosba és a fegyvergyárat is magukkal vitték. A hadtörténészek többsége szerint ez egy elhibázott döntés volt azért, mert a fegyvergyár szétszerelése és elszállítása, illetve újbóli összerakása jelentős időt vett igénybe.

„Te tetted ezt, király!” – a megtorlások áldozatai

A tavaszi hadjárat sikereinek ellenére az orosz intervenció lényegében megpecsételte a magyar szabadságharc sorsát. A világosi fegyverletételt követően Fjodorovics Paszkevics-Erivanszkij, a cári hadsereg főparancsnokának irányítása mellett Váradra került az orosz főhadiszállás. A főparancsnok innen címezte leveleit I. Miklós orosz cárnak, Vécsey Károly huszárjai is itt tették le a fegyvert az oroszok előtt. De Görgey Artúr tábornokot is itt tartották fogva. Görgey végül kegyelmet kapott az oroszoktól és szabadon távozhatott Váradról.

Ami a katonai mérleget illeti Bihar vármegye és Várad 7960 újonc honvéddel járult hozzá a szabadságharchoz. Egyes történészek számításai szerint, ha ehhez hozzá veszük az idegenbe került bihariakat is, akkor ez a szám eléri a 12000 főt is. Akárhogy is volt, a vármegye erőn felül teljesített ezen a téren.

A szabadságharc leverését követően a megtorlás sem maradhatott el. Váradon rendkívüli hadbíróságot állítottak fel, ahol 8 halálos ítéletet hoztak, míg 60 főt várfogsággal bűntették a forradalomban és szabadságharcban vállalt szerepéért. Az elítéltek között találjuk Beöthy György alezredest, Hodosssy Miklós kormánybiztost, Lukács Dénes ezredest, Mezey Károly honvédtisztet és Tóth Ágoston alezredest is, hogy csak néhányat említsek a Bihar vármegyei hősük közül. A város mártírja lett a lengyel származású Rulikowszky Kázmér dzsidás kapitány is, aki korábban az orosz cári seregben szolgált, de átállt a magyarokhoz. A kapitányt 1849. augusztus 28. végezték ki Váradon. Napjainkban a városi köztemető az ő nevét viseli.

Az aradi tizenhármak sorában találjuk a váradi születésű Nagysándor József tábornokot és a városban felállított országos fegyvergyár vezetőjét Lahner Györgyöt is. A bujdosásra kényszerült Szacsvay Imre, országgyűlési képviselő, a magyar függetlenségi nyilatkozat egyik megszövegezőjét és szerkesztőjét is elfogták és Pestre vitték, majd 1849. október 24-én kötél általi halálra ítélték és kivégezték. Ugyancsak a pesti rendkívül haditörvényszék ítélte el Bémer Lászó váradi katolikus püspököt is, akinek halálos ítéletét Róma közbenjárására húsz évnyi várfogságra módosították.

Többen elmenekültek. Néhány váradi Kossuth Lajossal tartott. Például Beöthy Ödön országgyűlési követ, aki a forradalom idején Bihar vármegye főispánja, illetve a Partium, később Erdély kormányzóbiztosa, nem utolsó sorban a hétszemélyes Tábla alelnöke is volt rövid ideig. Beöthy Előbb Párizsban, Londonban, majd Jersey szigetén is élt. Életét Hamburgban fejezte be. A neves államférfi hazahozatala és újra temetésével  még tartozik az utókor.

Rajtuk kívül sokan voltak még, azok a „hétköznapi polgárok”, lányok és asszonyok, idősek és fiatalok, akiket nem őrzött meg méltóképpen a közemlékezett, de olyan személyek is, akik életének egy-egy fontos epizódja Váradhoz és Bihar vármegyéhez, illetve az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményeihez köthető. Ők is Várad és Bihar megye hősei, akik nehéz időkben példát mutattak emberségből, összetartozásból és közösségi kiállásból.

Bibliográfia

Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848–49. Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó, Budapest, 1987.

Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó, Budapest, 1988.

Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban I-III. Heraldika kiadó.

Borovszky Samu (szerk.): Bihar vármegye és Nagyvárad. Magyarország vármegyéi és városai.

Fleisz János: Egy tollvonás volt a bűne. Szacsvay Imre az országgyűlés vértanú jegyzője. Országgyűlési Könyvtár. Budapest, 2009.

Fleisz János: Kossuth Lajos és Nagyvárad. Prolog kiadó, Nagyvárad, 2003.

Fleisz János: Szacsvay Imre (1818–1849), az elfeledett vértanú. In: Bihari Diéta VI. 19–35.

Hermann Róbert: A kormánybiztosi rendszer 1848–1849-ben. Korunk. 20. évf. 3. sz. 2009.

Major Zoltán László: Adatok Hodossy Miklós Bihar vármegye kormánybiztosának tevékenységéhez.

Hermann Róbert: 1848-1849 – A forradalom és szabadságharc képes története. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó. Debrecen.

Hermann Róbert: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. Osiris kiadó. Budapest, 2022.

Kormányos László: Nagyvárad krónikája. Holnap kulturális egyesület. Nagyvárad, 2019.

Pesti Hírlap. 13. évf. 1848. március 29.