Sokszor emlékezetes, meghatározó személyiségekhez, államférfiakhoz, hadvezérekhez, honalapítókhoz kötjük a történelmet, elfeledkezve arról, hogy számos háttérszereplő is befolyással volt a később meghatározóvá vált események, fordulópontok alakulásában. Ezek az ún. „szürke eminenciások” mindig a paraván mögött maradnak, hagyva, hogy a „nagyok” arathassák le a babérokat, bár tény, hogy a jelenkori történetírás igyekszik ezen „kicsiknek” is hangot, terepet adni, hogy ezáltal rájöhessünk, mégsem voltak olyan jelentéktelenek, mint amilyennek elsőre látszanak.
Jelen írásunkban ezúttal egy ilyen háttérszereplőt törekszünk bemutatni, aki méltán rászolgált arra, hogy megemlékezzünk róla. Apor Gáborról van szó, aki a győri megyéspüspök, Apor Vilmos testvérbátyja volt. A róla készült életrajzi ismertetők meglehetősen rövidek, tömörek. Apor Gábor 1889. november 6-án született Köröspatakon, Háromszék, a mai Kovászna megye területén[1]. Gimnáziumi tanulmányait a kalocsai és kalksburgi jezsuita kollégiumokban végezte, majd 1908-1913 között a bécsi konzulakadémián szerzett képesítést[2]. 1913 és 1917 között tartalékos tüzérfőhadnagyként szolgált, több alkalommal kitüntették katonai szolgálataiért, így például a Signum Laudis nagy vitézségi éremmel, a Károlykereszttel, a Török Félholddal és a Polonia Restituta középkeresztjével is[3]. 1918-ban Berlinbe került, mint az Osztrák-Magyar Monarchia katonai attaséja[4], 1919. január 19-én a magyar külügyminisztérium alkonzulja lett[5]. A Kun Béla vezette Tanácsköztársaság alatt internálták, utána erdélyi birtokára vonult vissza[6]. 1921-től aktivizálták ismét, új kinevezést Varsóba kapott a magyar külügytől, mint követségi titkár, később mint tanácsos. 1925-27 között Párizsban dolgozott[7], szintén követségi titkárként, ezután 1934-ig a Külügyminisztérium Politikai Osztályát vezette. 1934-35 folyamán Bécsben teljesített diplomáciai szolgálatot, majd 1935-től Kánya Kálmán külügyminiszter helyettese lett[8]. 1938. július 3-ától lett magyar királyi titkos tanácsos, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter[9]. Munkásságának legmeghatározóbb periódusa ezután következett, ugyanis 1938 karácsonyán Horthy kormányzó kinevezte vatikáni magyar nagykövetnek, megbízólevelét pedig 1939. január 19-én átadta XI. Pius pápának[10]. Felettese ekkor már Csáky István lett a külügy élén[11].
A szakirodalom leírása alapján egy rangos, munkája során pontos és rendszerezett, a kormányzati hivatalos álláspontot betartó és azt érvényesítő nagykövet képét kapjuk Apor Gáborról.
Külpolitikai szempontból meglehetősen izgalmassá vált az 1930-as évek vége, éppen az az időszak, amikor Apor a Szentszékre került, ugyanis ekkor indult meg Magyarország területi revíziója a Felvidék déli része és Kárpátalja visszaszerzésével. Fokozódott a Katolikus Egyházra tevődő nyomás a különböző totalitárius rezsimek és katonai fenyegetésük, illetve a növekvő antiszemitizmus miatt. A szentatya és adminisztrációja ekkor pozitív hangnemben beszéltek Magyarországról, így a magyar-szentszéki kapcsolatok kifejezetten jóknak voltak mondhatók ebben az időszakban, kölcsönös együttműködés jellemezte a két felet.
1939. február 10-én meghalt XI. Pius pápa, utódja pedig korábbi államtitkára, Eugenio Pacelli bíboros lett, akit XII. Pius néven március 2-án választott meg az akkor összeült konklávé. Számos információt tudhatunk meg Apor jelentésein keresztül az Egyház akkori állapotáról, tisztségviselőinek megnyilvánulásairól a Külügyminisztérium Politikai Osztályához tartozó K 63-as dossziéból. Ezen jelentések egyikében a nagykövet XI. Piust egy harcias, dinamikus, a fasizmus és kommunizmus jelentette kihívásokkal bátran szembeszálló egyházfőként jellemezte, aki számos konkordátum, államközi szerződés megkötésével igyekezett biztosítani Európa megannyi országának katolikusait. hogy egyéni és közösségi hitét szabadon gyakorolhassa. Az új pápát is jellemezte Apor a magyar külügy számára: elődjével szemben egy mérsékeltebb, diplomatikusabb beállítottságú egyházfőnek bizonyult, aki egy meglehetősen nehéz külpolitikai helyzetben volt kénytelen kormányozni Szent Péter hajóját – ekkorra esett ugyanis Csehország német megszállása, Szlovákia kiszakadása, tkp. Csehszlovákia szétesése, valamint Albánia olasz annexiója is. Fontos téma volt jelentéseiben továbbá az Egyház igencsak hullámzó viszonya az olasz fasiszta rezsimmel, ami pl. kicsúcsosodott a két fél sajtótermékeiben fel-fellobbanó vitákban, a rendszer szereplőinek vádaskodásaiban. Emellett visszatérő pont volt az egyházi szervezetek depolitizálása, püspöki fennhatóság alá vonása. Augusztusban a háborús feszültség a tetőfokára hágott, Lengyelország a német birodalmi törekvések célkeresztjébe került. A pápa számos rádiószózaton és enciklikán keresztül törekedett békíteni a feleket, ösztönözni az európai nagyhatalmakat egy általános diplomáciai csúcstalálkozó megszervezésére, sikertelenül. Szeptember 1-jén kitört az újabb háború, a Szentszéken a nagykövet vonatkozó jelentései alapján eluralkodott a félelem, egyetlen reményforrást Olaszország kimaradása jelenthetett a küzdelemből. Megfogalmazódott az is, hogy bár nem hadviselő, de mindenképpen érintett és érdekelt fél a Vatikán a háborúban, valamint helyzete meglehetősen nehézre fordult 1939 végére, a lengyel püspökségek elvesztése és a német-szovjet blokk kialakulása miatt, amit csak Spanyolország és Portugália antikommunista rezsimjei, valamint Olaszország semlegessége tudott ellensúlyozni.
A magyar sajtó is figyelemmel kísérte az események alakulását, igaz, rövid beszámolókkal jórészt. Ezek között említhető meg a Budapesti Hírlap 1939. január 20-ai száma, mely Apor Gábor első pápai audienciájáról, majd Pacelli bíboros államtitkárnál tett látogatásáról tudósított, amit a Magyar Nemzet kiegészített a küldöttség további tagjainak, Thierry Heribert követségi titkár és dr. Luttor Ferenc kánonjogi tanácsosnak a megemlítésével. Az év áprilisa folyamán tett látogatást Rómában Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter, ahol Apor is fogadta őket[12], majd pápai audiencián is résztvettek a nagykövet vezetésével[13].
1940 még nagyobb megpróbáltatást hozott a Szentszék számára.
Apor jelentéseiből kiderül, hogy a fegyverszünet lehetősége egyre távolabb került, Németországgal továbbra is meglehetősen hűvös maradt a viszony, illetve Franciaország katonai vereségét követően az angliai csata további eszkalációs veszélyt hordozott. Az egyház szempontjából legsúlyosabb csapást azonban Olaszország június 10-ei hadüzenete jelentette az angolok és franciák felé, ami csak súlyosbította a Szentszék és a Mussolini-féle rezsim közötti feszültségeket, számos diplomata Rómából a Vatikánba kényszerült átköltözni, ami hatalmas logisztikai kihívást jelentett. XII. Piusnak gyakorlatilag csak a rádió maradt kommunikációs csatornaként a hívek felé közvetítendő üzenetek szempontjából.
A magyar sajtó korabeli orgánumaiban több protokoll eseményről kaphatunk tudósítást, melyek között megemlíthető a római magyar közösség több ünnepsége (március 15. augusztus 20., Észak-Erdély visszatérése), több magánkihallgatás a szentatyánál, valamint gróf Teleki kormányfő újabb látogatása az olasz fővárosban.
A világháború harmadik évében, 1941-ben az aggodalmak csak tovább nőttek, ugyanis az egyházfő és hivatalnokai igencsak baljósnak látták Olaszország hadi helyzetét, egyre inkább felmerült a háborús kimerülés veszélye, illetve a Németország felé való mind nagyobb kiszolgáltatottság mind katonailag, mind pedig politikailag. A pápa igyekezett minél többször szózataiban felhívni a figyelmet a béke visszaállítására, a hadi bűncselekmények elkerülésére, kevés sikerrel. A levéltári iratok között külön kiemelendő azon július 1-jei keltezésű dokumentum, melyben két követ, illetve a budapesti pápai nuncius, Angelo Rotta együttesen ítélték el a Magyarországon ekkor foganatosított harmadik zsidótörvényt. Egyébként maga a pápai adminisztráció is kifejezte csalódottságát a törvény miatt. Augusztus 28-án Apor tájékoztatta Bárdossy miniszterelnököt a német püspökök zsidóüldözést elítélő pásztorleveléről, a holland püspöki kar leveléről, valamint a németországi katolikus papság borzalmas helyzetéről, a náci rezsim általi üldöztetéséről.
Nem maradt reflektálatlan természetesen a Szovjetunió elleni német támadás sem Apor jelentéseiből, kifejezte az egyház távolságtartását a keletre is kiterjedő világméretű konfliktus miatt.
A sajtóból erre az évre vonatkozóan is számos fontos hírt tudhatunk meg, így Apor Vilmos, a testvéröccs győri megyéspüspökké kinevezésén Apor Gábor is részt vett, erről tudósított a Körösvidék január 22-ei lapszámában. Két haláleset is megrázta ebben az évben a magyar-szentszéki kapcsolatokat, egyrészt gróf Csáky István volt külügyminiszteré, amely miatt Maglione bíboros államtitkár fejezte ki részvétét Apornak[14], másrészt Teleki miniszterelnök öngyilkossága miatt maga a szentatya. Június elején megtörtént Bárdossy László kormányfő római látogatása is, melyre a nagykövet is személyesen elkísérte[15].
1942 újéve pápai szózattal indult, melyről Apor Gábor tudósította a magyar külügyet. A kis nemzeteket vette pártfogásába XII. Pius, kiemelve, hogy a gazdagabb és erősebb államok nem nyomhatják el a náluk gyengébbeket. Ez természetesen csak olaj volt a tűzre a Tengelyhatalmak számára, még inkább élezve a feszültséget a Vatikán és a Berlin-Róma tengely között. Az év folyamán több jelentés is kitért az immár Észak-Erdéllyel és a Délvidék egy részével megnagyobbodott Magyarország nemzetiségi és egyházi viszonyaira. Többször szóba került a görög katolikus román püspökségek státusának rendezése, a visszaállított nagyváradi és szatmári egyházmegyék közvetlen pápai fennhatóság alá helyezése az etnikai feszültségek rendezéséig, a kárpátaljai rutének saját nyelvű liturgiájának kérdése, valamint a délvidéki püspökségek körül megjelenő konfliktusok. Az év őszére világossá vált a háború fordulata, a Szövetségesek ugyanis fokozatosan átvették a kezdeményezést a harcokban, míg a Tengelyhatalmak komoly vereségeket szenvedtek Sztálingrádnál, illetve Észak-Afrikában. Utóbbi terület elvesztése miatt Olaszország közvetlen háborús célponttá vált, egyre több városát érte szövetséges légitámadás, miközben Mussolini rendszere teljesen alárendeltjévé vált a németeknek. Elkerülhetetlenné vált a békeközvetítés, melyben a Vatikán is bőségesen kivette a részét, amiről Apor maga is tájékoztatott.
A korabeli újságokból három fontosabb eseményt érdemes kiemelnünk 1942-re vonatkozóan: áprilisban tett látogatást Rómába vitéz Szombathelyi Ferenc magyar vezérezredes, vezérkari főnök, amelyen Apor Gábor, mint protokollszereplő is bekapcsolódott[16]; júniusban Serédi Jusztinián hercegprímás látogatott az olasz fővárosba, melynek alkalmából a nagykövet üdvözletét küldte az egyházi méltóságnak[17]; karácsony első napján pedig Aport a Magyar Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki Horthy kormányzó kiváló diplomáciai munkásságáért[18].
1943 folyamán a Szövetségesek egyre jobban nyomultak előre a korábban Tengelyhatalmak által ellenőrzött területeken, a hadiszerencse változása a Vatikánban is éreztette hatását, ugyanis a bíborosok mindinkább az angolszászokkal keresték a kapcsolatot a fegyverszünet tető alá hozása érdekében, amiről Apor február 9-ei jelentése tudósított[19]. Fontos esemény volt a pápa bíborosok előtt mondott június 8-ai beszéde, melyben kiállt a megszállás alatt álló, kivéreztetett Lengyelország mellett, sokadjára is hangsúlyozva a béke mihamarabbi megteremtésének szükségességét. Ezután az események sodrába Olaszország háborúból való kilépése került, mely végül szeptemberben bekövetkezett, emiatt azonban megszakadt a Budapesttel való addig zavartalan diplomáciai kapcsolattartás, az ország hadszíntérré vált[20].
A sajtóban erre az évre vonatkozóan nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre, melyek közül kiemelhető Kállay Miklós miniszterelnök áprilisi római látogatása, ahol Apor Gábor, mint kísérő jelen volt[21], illetve a kormányzó 75. születésnapja alkalmából tartott, az ő életét bemutató filmvetítésen vett még részt a nagykövet[22].
Az 1944 során lezajlott események, azok gyors váltakozásai, bizonytalanságai nem kerülték el Apor nagykövetet sem, vele kapcsolatban nagy kérdésnek a lemondásának körülményei tekinthetők, ugyanis megoszlanak abban a történészek, hogy a március 19-én bekövetkezett német megszállás után, annak okán mondott le a szentszéki megbízatásáról[23], vagy éppen néhány hónappal később, júniusban, amikor már a Szövetségesek felszabadították Rómát, s emiatt végképp megszakadt az ekkorra németekkel kollaboráló kormány és a Vatikán közötti diplomáciai kapcsolat[24]. Egy biztos, a Délamerikai Magyarság nevű emigráns magyar lap tájékoztatása szerint lemondását követően próbálta felvenni a kapcsolatot a Szövetségesekkel, valamint számos más angolbarát magyar nagykövettel egy leendő ellenkormány megalakítása céljából, illetve Magyarország nyugat fele történő háborús kiugrásának elősegítése érdekében[25]. A kapcsolatfelvétel, majd később a tárgyalások azonban megakadtak, októberben kapta meg Apor Gábor a Szövetségesek békefeltételeit, melyek között Magyarország visszavonulása szerepelt az 1937-es határok mögé, Horthy eltávolítása a hatalomból, valamint a Németországgal szembeni hadüzenet; ezen kívül a korábbi nagykövet számos társával együtt elítélte a Magyarországon zajló zsidóüldözéseket. A nyilas hatalomátvételt követően egy december 6-ai határozatban több más nagykövettársával együtt Apor Gábort halálra ítélték a Szövetségesekkel való együttműködés és állítólagos kommunista mozgalom szervezésének vádjaival, de az ítéletet nem sikerült végrehajtani, lévén, hogy Apor Rómában maradt a háború utolsó hónapjaiban és azután is[26].
1945 elején bekövetkezett a katonai összeomlás, a magyar kollaboráns és német csapatokat kiszorította Magyarország területéről a szovjet Vörös Hadsereg, melynek rögtön megszállása alá is került az állam egésze, ezzel együtt az európai hadszíntéren is megtörtént a Tengelyhatalmak feltétel nélküli megadása, a világháború győztesei az angolszász hatalmak (USA, Nagy-Britannia) és a Szovjetunió lettek. Ami Apor Gáborra vonatkozólag említésre méltó információ, az nevezetesen egy nyolc oldalas levél, amit nem más, mint a néhai kormányfő, Teleki Pál írt neki címezve nem sokkal öngyilkossága előtt, melyben minden politikai dilemmáját feltárta neki, többek között a magyar külpolitika zsákutcába jutását, a nácik példátlan gonoszságát, valamint Horthy kormányzó naivitását, amit a németek akkoriban gátlástalanul kihasználtak saját érdekeik céljából; ezt a hírt a Magyar Nemzet közölte le 1945. október 7-én[27].
Ha összefoglalóan szeretnénk rátekinteni erre a jó pár esztendőre, kiviláglik, milyen súlyú és jelentőségű eseményekben vett részt Apor Gábor önmagában, mint nagykövet. Az is érthetővé válik, hogy milyen erőviszonyok uralkodtak a ’30-as, ’40-es évek folyamán az európai és nemzetközi politikában jelentésein keresztül, valamint azt is láthatjuk, hogy a történelem sodrása az ő életét sem kerülte el, állásfoglalása a Szövetségesek mellett pozitív példaként emelhető ki. Ezen ismertető is ékes bizonyítékául szolgál annak, hogy nemcsak a „nagyok” bizonyulhatnak történelemformáló személyeknek, éppúgy a háttérszereplők is befolyással tudtak és tudnak lenni a dolgok alakulására; életük, munkásságuk – mint jelen esetben Apor Gáboré – szintén követhető eszménnyé tud válni számunkra.
Válogatott bibliográfia:
- Adriányi Gábor: A katolikus egyház története a 20. században Kelet-, Közép-Kelet- és Dél-Európában. Kairosz, 2005.
- Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945. Pannonica, 1999.
- uő.: Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 1938. Kossuth, Budapest, 1988.
- Rónay Tamás: Rejtélyes vatikáni diplomácia. Mit tesz a pápa a békéért? Európa, Budapest, 2023.
- Zombori István (szerk.): Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolata 1920-2000. Budapest, 2001.
- Fejérdy András (szerk.): Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatai 1920-2015. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM), Budapest-Róma, 2015.
- B. Lőrincz Zsuzsa: A vatikáni magyar követ jelenti…Dokumentumok a Vatikán és az európai fasiszta államok kapcsolatáról. Kossuth, 1969.
- Nagy István: Győr vértanú püspöke, Apor Vilmos. Győri Egyházmegyei Levéltár, 2012.
- Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek 1938-1948. Európa, Budapest, 1997, 36-37. o.
Rev. Eördögh István: „A Magyar Katolikus Egyház a Szentszék második világháborúra vonatkozó szöveggyűjteményében.” In: Bárdos István, Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban. Nemzetközi Egyháztörténeti Konferencia, Esztergom, 1991. 513-520. o.
Jegyzetek
[1] Zombori István (szerk.): Magyarország és a Szentszék kapcsolatának ezer éve. Bp., 1996. 270. o.
[2] Nagy István: Győr vértanú püspöke, Apor Vilmos. Győri Egyházmegyei Levéltár, Győr, 2012. 59. o.
[3] Nagy István: i. m., 59. o.
[4] Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek 1938-1948. Európa, Bp., 1997. 36. o.
[5] Zombori István (szerk.): i. m., 270. o.
[6] Borbándi Gyula: i. m., 36. o.
[7] Nagy István: i. m., 59. o.
[8] B. Lőrincz Zsuzsa (összeáll.): A vatikáni magyar követ jelenti…Dokumentumok a Vatikán és az európai fasiszta államok kapcsolatáról. Kossuth, 1969. 18. o.
[9] Nagy István: i. m., 59. o.
[10] Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon 1919-1945. Pannonica, 1999. 29. o.
[11] B. Lőrincz Zsuzsa (összeáll.): i .m., 19. o.
[12] Pesti Hírlap, 61. évf. (1939. 04. 19.) 88. sz. 2. o.
[13] Pesti Napló, 90. évf. (1939. 04. 21.) 90. sz. 2. o.
[14] Magyar Nemzet, 4. évf. (1941. 01. 30.) 24. sz. 6. o.
[15] Esti Kurír, 19. évf. (1941. 06. 04.) 126. sz.
[16] Felvidéki Ujság, 5. évf. (1942. 04. 13.) 82. sz.
[17] Délvidéki Magyarság, 2. évf. (1942. 06. 16.) 134. sz. 3. o.
[18] Reggeli Magyarország, 49. évf. (1942. 12. 25.) 292. sz. 2. o.
[19] B. Lőrincz Zsuzsa: i. m., 310. o.
[20] Zombori István (szerk.): i. m., 272. o.
[21] 8 Órai Ujság, 29. évf. (1943. 04. 05.) 76. sz. 2. o.
[22] 8 Órai Ujság, 29. évf. (1943. 06. 19.) 137. sz. 6. o.
[23] Nagy István: i. m., 60. o.
[24] Borbándi Gyula: i. m., 37. o.
[25] Délamerikai Magyarság, 15. évf. (1944. 06. 17.) 2210. sz.
[26] Magyarország, 51. évf. (1944. 12. 06.) 277. sz. 4. o.
Új Magyarság, 11. évf. (1944. 12. 06.) 276. sz.
Pesti Hírlap, 66. évf. (1944. 12. 06.) 277. sz.
Magyarság, 25. évf. (1944. 12. 06.) 277. sz.
[27] Magyar Nemzet, 1. évf. (1945. 10. 07.) 130. sz. 3. o.
