Mozzanatok Kasztner Rezső második világháború előtti életéből

Írta Olosz Levente

Az elmúlt évtizedekben Kasztner Rezsőt egyidejűleg bélyegezték meg, mint a zsidóság árulóját, és aggatták rá a zsidómentő hős dicsérő jelzőjét. Az 1944-es magyarországi zsidómentésben játszott szerepéről tömérdek feldolgozás jelent meg laikusok és céhbeli történészek tollából, azonban a történeti feldolgozások ezidáig nem vezettek konszenzushoz. Izraelben nem viseli utca vagy köztér a nevét, szobra, emlékhelye az egész országban nem áll, miközben a középiskolától az egyetemekig tanulnak róla, nevét pedig a mai napig ismerik az országban.

Rezső-Kasztner

Kasztner Rezső

Kasztner Rezső azzal írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy miután 1944-ben a német hadsereg megszállta Magyarországot, SS-tisztekkel bocsátkozott tárgyalásokba – kiemelten Adolf Eichmannal – a magyar zsidóság gázkamráktól való megkíméléséről. Az eredeti náci ajánlat szerint a magyar zsidóság egészét különböző árukért válthatták volna meg a nemzetközi zsidó szervezetek és szövetséges hatalmak. Az ajánlatot a szövetségesek elutasították, közben a németek – a magyar hatóságok segítségével – megkezdték a magyar zsidóság deportálását. A fejlemények kényszerítették Kasztnert és társait, hogy ambiciózus tervüket elhagyják, és egy kisebb csoport kivásárlásáról egyezkedjenek. A deportálások tetőpontján végül 1658 személy egy különvonaton hagyta el az országot, majd decemberben sértetlenül átlépték a svájci határt. A vonaton helyet kaptak a „váltságdíjat” fizető prominensek, értelmiségiek, cionista vezetők, rabbik, árvák, munkaszolgálatosok, és környező országokból menekült zsidók. A háború végétől élt a vád Kasztnerrel szemben, hogy egy szűk válogatott elit megmentését szem előtt tartva cserbenhagyta a magyar zsidóság többi részét. Később, Izraelben a vádak egy rágalmazási perben csúcsosodtak ki, amely Kasztner morális megsemmisítésével zárult: a bíró megállapította, hogy Kasztner a nácikkal kollaborált. A későbbi felsőfokú felmentő bírósági ítélet ellenére a közben merénylet áldozatává vált Kasztner Rezső nevét soha nem tudták teljesen tisztázni.

A Budapesti Mentőbizottság és az SS közti tárgyalások történetéről temérdek tudományos és féltudományos (olykor dilettáns) írás jelent meg. Az irodalom a tárgyalások főszereplőjeként tekintett Kasztner Rezsőt különös hangsúllyal kezelte, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy neveltetése, jelleme, temperamentuma meghatározó módon befolyásolta a mentés eredményét. Jellemzésében egyaránt megtalálható ambiciózus, bátor kiállása, valamint megalomán, öntörvényű karaktere is.[1] Kasztner életrajzírói[2] annak ellenére fogalmaznak igen határozottan, hogy a második világháború előtti életéről vajmi keveset tudunk, az illető írások sem lépnek túl az élete fontosabb állomásainak ismertetésén. Ennek tudatában jelen tanulmány Kasztner Rezső második világháború előtti életének azon mozzanatait tárja fel, amelyek eddig egyáltalán nem, rosszul vagy csak kevesek által ismertek, remélve, hogy a korabeli források és visszaemlékezések alapján összeállított kép hozzájárul Kasztner személyének mélyebb megértéséhez. Az erdélyi cionista mozgalom két világháború közötti dokumentumai, így a Kasztnerhez kötődő anyagok szinte kivétel nélkül megsemmisültek vagy elvesztek, ezért főként Kasztnerről szóló visszaemlékezéseket, általa írt kiadványokat, újságcikkeket használok.

Kasztner Rezső 1906-ban született Kolozsváron, polgári-kereskedő családban. Élete első szakaszát a cionizmus és az újságírás kettősége határozta meg, ami az Új Keletben kapcsolódott össze. Már korán megismerkedett a zsidó nemzeti eszmével, csatlakozott a helyi, nemzeti alapokon működő zsidó ifjúsági egyesülethez, a Barissziához.

Kolozsvár látkép

Kolozsvár a századfordulón (forrás: Fortepan / Erdélyi Mór)

1924-ben Kasztner egy antiszemita botrányba fulladt zsidó futballmérkőzésről készített riportjával felkereste a cionista Új Kelet szerkesztőségét, ahol némi bizalmatlansággal fogadták. Az akkori főszerkesztő, Marton Ernő úgy ítélete, hogy a „cikk minden ifjú szertelensége mellett is magán viselte az eljövendő nagy újságíró oroszlánkörmeit.” Az írás megjelenése után Kasztnert a lap munkatársává fogadták, néhány hónap múlva leérettségizett a kolozsvári Tarbut gimnáziumban, és nyári szünet után már állandó íróasztalt kapott a szerkesztőségben.[3] Tehetségével hamar kitűnt, gyorsan fejlődött, a sportrovat írásától – amivel addig megbízták – hamar továbblépett, politikai tudósító, majd belpolitikai rovatvezető vált belőle. Kasztner védjegye a politikai újságírás lett, amelyet később felvállalt politikai hivatása nagyban elősegített. Az 1930-as évektől már a lap belpolitikai rovata jegyzi a nevét. Újságírói állása mellett elvégezte a kolozsvári egyetem jogi fakultását, igaz, jogászként sohasem dolgozott.

UJ_Kelet_1925

Új Kelet, zsidó politikai napilap

Kasztner széles politikai kapcsolatrendszerének és kiváló romántudásának köszönhetően előszeretettel készített interjúkat román politikusokkal (Vaida-Voevoddal, Iuliu Maniuval, Nicolae Iorgaval), néha az aktuális miniszterelnökkel, amelyekben igen provokatív kérdéseket intézett hozzájuk az adott kormány kisebbségpolitikájával vagy belpolitikai fejleményekkel kapcsolatban.[4] Az interjúk, beszélgetések alkalmával tekintélyes tapasztalatra tett szert a politikusok szándékainak kipuhatolózásában, tárgyalások, viták lefolytatásában. Ahogy ezt később ki is fejtette: „Az interjú csak a legritkábban adja vissza azt és úgy, ahogy a nyilatkozat elhangzott. Vajda Sándor [Vaida-Voevod] például mindig többet mond, mint amennyit meg lehet, Maniu Gyula [Iuliu Maniu] viszont mindig kevesebbet, mint amennyit meg kellene írni. Vajda fenntartás nélkül mondja ki amit akar. Maniunál az általános kifejezések titokzatos csuklyáját öltik magukra a mondanivalók. Vajda szemei hol mosolyognak, hol elborulnak. Maniu szürkéskék szemeiből változatlanul ugyanaz az az átható, semmilyen belső emóciót el nem áruló pillantás szegődik a partnerre. Szemedbe néz és hiába próbálsz olvasni a pillantásában.”[5]

1935-ben a lap főszerkesztője, Marton Ernő és Kasztner hat és fél órás interjút készítettek Alexandru Vaida-Voevoddal, a Romániai Front nacionalista, antiszemita mozgalmának vezetőjével, amelyben a két újságíró zsidóellenes törvénytervezetéről kérdezte a politikust, illetve heves vitába szálltak vele. Saját igazukról nem sikerült meggyőzni őt, de a hat részben közölt interjúsorozattal felhívták a közvélemény figyelmét a romániai zsidók viszontagságos körülményeire és a román gazdaságból való kiszorítottságukra. A szópárbaj ellenére a Kasztner és Vaida között addig kialakult barátság megmaradt. Kasztner az ismeretségnek később igen nagy hasznát vette, ugyanis 1938-ban, a királyi diktatúra bevezetése után több sajtótermék mellett az Új Keletet is betiltották. Kasztner az akkori királyi tanácsos Vaidát hívta telefonon (természetesen magyarul) és kérte közbenjárását a tilalom feloldására. Fél nap sem telt bele, a kolozsvári cenzori hivatal táviratot kapott Bukarestből, amiben közölték, hogy a zsidó lap továbbra is megjelenhet.[6]

alexandru-vaida

Alexandru Vaida Voevod

A két világháború közötti Romániában a jogaikért szót emelő kisebbségi újságírók ki voltak szolgáltatva a hatalom vegzálásának (sajtóperek, letartóztatások, újságbetiltások), különösen igaz volt ez a nemzeti érzésű zsidó zsurnalisztákra. Történt ugyanis, hogy az erdélyi cionisták a 20-as évek második felében saját politikai tömörülésbe szerveződtek, az 1927-es választásokon az erdélyi bázisú Nemzeti Parasztpárttal léptek szövetségre, az Új Kelet pedig hathatós propagandát fejtett ki a szövetség érdekében. Kasztner Rezső a szerkesztőség – és a vele szoros kapcsolatban álló zsidó politikai körök – megbízásából Máramarosszigetre utazott, hogy a város zsidóságának eljuttassa a lapot, mivel azt a helyi hatóságok a kormányzó Liberális Párt nyomásának engedve betiltották.

Máramarossziget

Máramarossziget (forrás: Fortepan / Gyöngyi)

Több száz lapszám mellett magával vitte a román alkotmány egy példányát, amely garantálta a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtótermékek terjesztésének zavartalanságát. Mielőtt a városba érkezett volna, a helyi politikai rendőrség letartóztatta, és az alkotmány cikkeinek citálása ellenére több órára fogdába zárták. Kihallgatása közben bántalmazták, a vezető detektív ilyen módon nyomatékosította ellenszenvét a zsidók, illetve az általuk képviselt politizálás ellen. Kasztner így idézte fel az eseményeket: A komiszár úr megütött. Az indulat ökölbe lendítette a kezem, a szégyen és a felháborodás tombolt minden idegszálamban. Azután kétségbeesett tehetetlenség sajgott keresztül a karomon és csüggedten hullt le a kezem… Fejem úgy zakatolt, mint valami gőzgép. Mit tegyek? Visszaüssem… Hatóság elleni erőszak… Hadbíróság… Holott én azért jöttem, hogy a lapokat eljuttassam olvasóinak. És vissza kell utaznom…” Rövidesen szabadlábra helyezték, feljelentést tett a komiszár ellen, valamint visszaszerezte az elkobzott lapok egy részét. [7]

jságkivágás (orvosi)

Hamar egyértelművé vált, hogy Kasztner az újságírást csak eszköznek tekinti arra, hogy a zsidó népet szolgáló politikussá váljon.[8] Írásainak, cionista buzgólkodásának köszönhetően felfigyelt rá Fischer József, az erdélyi zsidó nemzeti mozgalom vezetője, és asszisztensi állást ajánlott számára. E munkakörben Kasztner bonyolította le Fischer választási kampányait Máramarosban, és miután képviselőnek választották, Bukarestben segítette őt parlamenti munkájában. Innen lépett tovább a román parlamentbe választott nemzeti zsidó képviselőkből és szenátorokból alakult Zsidó Parlamenti Klub[9] titkári pozíciójába. A zsidó jogvédelem, politikai, gazdasági érdekérvényesítés terén végzett munkája legális és szürke zónákban egyaránt folyt. A zsidó parlamenti Klub nem egy kényes misszióval bízta meg, főleg olyan esetekben, ahol a hivatalos fellépés nem látszott kívánatosnak. Ezeket a feladatokat a fiatal Kasztner meglepő ügyességgel és diplomáciai érzékkel oldotta meg” – emlékszik vissza Marton.[10] A titkári teendők mellett 1929-től ő kapta meg az Új Kelet bukaresti szerkesztőségének irányítását is. Azonban csak nagyon rövid ideig töltötte be a posztot, 1930 közepén már Hátszegi Ernő neve díszeleg a titulus mellett.

A Zsidó Parlamenti Klub tagjai 1928-ban (balról Michel Landau, Fischer Tivadar, Mayer Ebner, Fischer József)

A Zsidó Parlamenti Klub tagjai 1928-ban (balról Michel Landau, Fischer Tivadar, Mayer Ebner, Fischer József)

Az 1930-ban Fischer vezetésével létrejött Zsidó Pártban Kasztner titkári álláshoz jutott.[11] Az erdélyi cionisták által alakított párttömörülés a román politikai viszonyok között csak néhány évig tudott aktívan működni, ezalatt több ízben juttatott képviselőket a román parlamentbe. Kasztner a teendőkből kivette részét: előadásokat tartott, a párt ifjúsági csoportját szervezte, gyűlések előkészítését végezte,[12] vagyis ő fogta össze és vitte előre a párt munkáját. Politikai, ideológiai meggyőződését bátran hirdette. Állította, hogy a Zsidó Párt küzd a zsidó tömegek szociális létéért és őrködik szellemi tisztaságuk fölött. A legfontosabb célnak a zsidók jogi és fizikai védelmét tűzte ki: „Egy otthont kíván nyújtani ez az alakulat [a Zsidó Párt] a romániai zsidóságnak, amelyen belül meghallgatásra találnak a panaszok, védelemre a veszélyeztetett jogok és támogatásra az elmerüléssel fenyegető zsidó egzisztenciák.”[13]

Kasztner Rezső közelebbi élményeket is szerzett a román antiszemitizmusból, ugyanis jelen volt a periódus legsúlyosabb antiszemita megnyilvánulásánál, 1930. július 4-én, a máramarosszigeti Borsán, ahol a román lakosság kilátástalan szociális helyzetét kihasználva a Vasgárda a helyi ortodox és görög-katolikus papokkal együttműködve kegyetlen zsidóellenes uszításba kezdett. Az uszítás következtében Borsa zsidók által lakott részét a helyi román lakosság felgyújtotta. Megközelítőleg 2100–2500 zsidó maradt fedél nélkül, akiknek többsége további zavargásoktól tartva elmenekült a faluból.[14]

Borsa

A Borsa felé vezető út (forrás: Fortepan / Gyöngyi)

Az eseményeket megelőzően már érezhető volt a feszültség a községben, így az Új Kelet két munkatársa, Schön Dezső és Kasztner a helyszínre utazott. Szembesülve a fenyegetés komolyságával a helyi hatóságoktól kérték, hogy erélyes fellépéssel, lehetőleg csendőrök kiküldésével vegyék elejét a tragédiának. Nem jártak sikerrel, a helyi prefektus cinkosul elutasította a közbelépést. Schön Dezső visszaemlékezéséből tudjuk, hogy végül ők ketten a borsai zsidókkal együtt várták az események alakulását. Az ominózus nap estéjén a román parasztok megtámadták a zsidó házakat és egytől egyig felgyújtották őket. A két újságíró és a zsidó lakosok a vonatállomás irányába menekültek. Schön így idézte fel a jelenetet: „Arról beszélgettünk [Kasztnerrel], hogy a futás zsidó tulajdonság. Csak a gój lát benne szégyellnivalót. Mint ahogy a gój szemlélet a hősies kiállás, a becsület nevében való halál… A zsidó minden körülmények között – még a futás révén is – életben akar maradni…Csak az Isten szent nevében hal meg. Tökéletesen egytértettünk”

Az állomáson a helyi román vasutast és egy használaton kívül álló szerelvényt találtak. Kasztner kérte a tisztviselőt, hogy a zsidókat az üres vonattal menekítsék a következő településre. A vasutas vonakodott felsőbb utasítás hiányában cselekedni. Kasztner bevetette minden meggyőző erejét: pénzt ajánlott neki, megmutatta sajtóigazolványát és parlamenti belépőjét. Tárgyalópartnere hajthatatlannak mutatkozott. Végül Kasztner egy, a tárcájában lapuló fotóval győzte meg, amelyen ő és Iuliu Maniu, Románia akkori miniszterelnöke volt látható. A fénykép hatására és a baksis reményében rendelkezésükre bocsátotta a vonatot a borsai menekülők számára. (A visszaemlékezés e része homályos, de úgy tűnik, a vonatot végül nem használták, a román parasztok megelégedtek a zsidó házak felégetésével, vérre nem szomjaztak.)[15]

borsa vasutállomás

A vasútállomás

A visszaemlékezés 35 évvel később született, hitelességét nem tudjuk teljesen megerősíteni, de kételkedni sincs okunk Schön Dezső, a tel-avivi Új Kelet akkori szerkesztőjének szavában. A Kasztnerre vonatkozó részek talán megszépülhettek az idők folyamán, különösképpen a Kasztner-per okozta felzúdulás és barátja halála okán. Az események idején az Új Keletben közölt tudósításokból annyi bizonyosan kiderül, hogy Kasztner Borsán tartózkodott, valamint egy mentővonat indításáról is írnak, igaz, más körülmények között.[16] Azonban ha figyelembe vesszük az akkori sajtónyilvánosság kereteit (az Új Keletet már azért perbe fogták, mert szándékosságot emlegetett a borsai eset kapcsán),[17] könnyen megmagyarázható, hogy a két újságíró viszontagságos élményeiről miért nem jelent meg részletesebb beszámoló.

Kasztner az erdélyi cionista mozgalomban a háború kitöréséig aktívan tevékenykedett. Mozgalmi szempontból végig a baloldali cionisták táborába tartozott, több ízben választották a Barisszia elnökének.[18] A mozgalom háttérintézményül szolgáló Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetségben is megtalálta a helyét, a harmincas évektől a szervezet programjának kivitelezéséért felelős Nagyintéző Bizottság tagjai között találjuk.[19]

A zsidó nemzet letéteményeseként tömérdek előadást tartott, publicisztikákat adott közre. A nemzeti gondolat kerékkötőjének elsősorban az asszimilációt tartotta. A hitleri hatalomátvétel után egy előadás alkalmával felszólította közönségét, hogy tanulva a Németországban lejátszódott pogromokból, intézményesített antiszemitizmusból, hagyjanak fel a beolvadási tendencia követésével. Hitler hatalomátvételéből a világ zsidóságára nézve az a tanulság következik, hogy véget kell érjen a délibábkergetés, amit asszimilációink neveznek. Az a naiv hit, hogy a zsidó minden néphez hozzá tud hasonulni, az, hogy minden más nép nemzeti és más eszményeit a magáévá tudja tenni, halálos tőrdöfést kapott Hitlertől. Intő és nagy megpróbáltatások árán szerzett tanulság, hogy a zsidóságnak egyetlen békés helye van csak: Palesztina.[20]

Miután 1940-ben a magyar hatóságok az Új Kelet megjelenését betiltották, Magyarországon és Romániában antiszemita törvények sora látott napvilágot, Kasztner Rezső sok erdélyi zsidó vezetővel egyetértve az asszimiláció teljes csődjéről értekezett írásaiban. A cionista szervezet és Zsidó Párt kötelékében szorgalmazott jogvédelem ekkorra ügyefogyottá vált, helyette Palesztina zsidó betelepítésétől várták a megoldást.[21] Kasztner szerint a gálut nemzeti hontalanságot jelent és semmilyen egyenjogúsítás nem tudja rólunk elhárítani a nemzeti hontalanság végzetét, semmilyen jóindulat nem oldhatja fel az idegenben való létünk jellegét. Csak népiségünk felépítése az ősapák földjén teheti jóvá ezt az elévülhetetlen igazságtalanságot.”[22]

Marton Ernő Kasztner meggyilkolása után írt, elfogult megemlékezésében úgy látta, hogy Kasztner két világháború közti tevékenységével a későbbi mentőakció levezénylésére készült fel: „Ezért tanulta meg már ifjúkorában a nem-zsidó, sőt antiszemita politikusokkal való bánásmódot és kapcsolatteremtés művészetét. Ezért fejlesztette tökélyre a politikai tárgyalások és alkudozások tudományát, hogy a döntő pillanatban a zsidók megmentésére vesse latba őket… Ezek a képességek tették őt alkalmassá, sőt predesztinálták arra, hogy sikeresen hajtsa végre a hitleri pusztulás korszakának legnagyobb szabású zsidó mentőakcióját.”[23]

A kolozsvári Új Kelet egykori felelős szerkesztője, Jámbor Ferenc Izraelben ugyancsak ápolta Kasztner embermentő nimbuszát. Jámbor szerint azért Kasztner került 1944-ben a Mentőbizottság élére, mivel 220 ezer zsidó élt Budapesten, köztük tudósok, nagy orvosok, nagy ügyvédek…, de amikor rászakadt a magyar zsidókra a veszedelem, egy sem tudta, hogyan kell menteni, nemcsak más zsidókat, hanem azt sem, hogyan mentse saját magát. Kasztner Rezsőről azt mondhatnám, hogy szakmája volt a zsidómentés.” A néhai kolléga több olyan esetet is felidéz, amelyben Kasztner önzetlen segítséget nyújtott sorstársainak: Az úgynevezett jó időkben Erdélyben a román éra alatt, ha valamelyik zsidó bajba volt, megvonták az italmérési engedélyét, ki akarták utasítani az országból, nem tudott útlevélhez jutni, vette Kasztner a kabátját és kalapját és percek alatt elintézte a baját. Minden anyagi érdek nélkül, egyszerűen a segítésnek szenvedélyéből. Mikorára erdélyi chaluc – akármilyen szervezethez tartozott – eljutott az alijáig, rendszerint kiderült, hogy nem született meg, vagy legalább is nem volt születési bizonyítványa vagy nem jelentkezett a katonaságnál. Gondolom legalább száz ilyen esetben dr. Kasztner Rezső intézte el az útlevelet.”[24]

Kasztner

Kasztner Rezső

Így látták és láttatták barátai, erdélyi cionista küzdőtársai Kasztner Rezsőt halála után. Elfogultságuk nyilvánvaló, miközben Kasztner erdélyi cionista mozgalomban folytatott kiemelt szerepe és küzdelme a kor antiszemitizmusával – legyen szó politikusokkal folytatott vitáról, tiltakozó újságcikkeiről vagy zsidók fizikai felkarolásáról, megvédéséről – kétségbevonhatatlan.

(A cikk a Tempus Közalapítvány által nyújtott Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával készült.)

A cikk letölthető PDF változata: Erdélyi Krónika – Olosz Levente – Mozzanatok Kasztner Rezső második világháború előtti életéből

Jegyzetek

[1] Az előbbi jegyeket egyik megmentettje, Zsolt Béla hangoztatta először, de a későbbi tudományos feldolgozásokban (Szita Szabolcs) is megtalálhatjuk. Utóbbi jellemvonásokat emelte ki Lévai Jenő, újságíró, történész, az első tudományos holokausztfeldolgozás készítője. Szita Szabolcs: Aki egy embert megment – a világot menti meg. Corvina, Budapest, 2005. 167-169; Zsolt Béla: Beszélgetés Kasztner Rezsővel. Haladás. 1948. március 11. 1-2; Lévai Jenő: Szürke könyv magyar zsidók megmentéséről. Officina, 1946, 139-149.

[2]Yechiam Weitz: The Man who was murdered twice: the life trial and death of Israel Kasztner. Jerusalem, Yad Vashem, 2011; Szita Szabolcs: Aki egy embert megment – a világot menti meg. Corvina, Budapest, 2005; Paul Bogdanor: Kasztner’s Crime. New Brunswick, Transaction Publisher, 2016.

[3] The Strochlitz Institute for Holocaust Research (továbbiakban SIHR). Kasztner doboz. K16. Marton Ernő elmondott beszéde Kasztner Rezső halálának egy éves évfordulóján.

[4] Kasztner Rezső: Apró képek nagy emberekről. Új Kelet. 1934. március 31. 7.

[5] Uo.

[6] Kasztner Rezső: Zsidó lap magyar nyelven Romániában. Új Kelet. 1954. január 15. 9.

[7] Kasztner Rezső: Letartóztatott és megvert Máramarosszigeten Mihály Gábor sziguráncája. Új Kelet. 1927. június 30. 3-4.

[8] SIHR. Kasztner doboz. K16. Marton Ernő elmondott beszéde Kasztner Rezső halálának egy éves évfordulóján.

[9] A zsidó nemzeti eszme alapján politizáló parlamenti képviselőket gyűjtötte egybe.

[10] Marton Ernő: Dr. Kasztner Rezső. Új Kelet. 1957. március 17. 1.

[11] Dr. Fischer József lett az erdélyi pártelnök. Új Kelet. 1931. május 5. 3.

[12] Megindult a választási kampány. Új Kelet. 1931. május 12. 5; Nagy érdeklődés mellett zajlottak le a Zsidó Párt kolozsvári tizedgyűlései. Új Kelet. 1932. május 25. 4.

[13] Kasztner Rezső: A cionizmus és a Zsidó Párt. Noár. 1931. május 25. 31-32.

[14] Gidó Attila: Úton. Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek (1918-1940). Proprint Kiadó, Kolozsvár, 2009. 46.

[15] Schön Dezső: A zsidó Borsa históriája. Új Kelet. 1966. május 6. 1.

[16] Borsán, a siralmak völgyében. Új Kelet. 1930. július 6. 1.

[17] Eljárás indult az Új Kelet ellen rémhírterjesztés miatt. Új Kelet. 1930. július 6. 3.

[18] SIHR. 11 doboz – Erdély. T2C7. Barisszia konferenciájának jegyzőkönyve. 1940. június 6-9.

[19] Május 24-én Aradon lesz megtartva az EZSNSZ nagyintézőbizottságának ülése. Új Kelet. 1931. május 10. 4; Lezajlott az EZSNSZ Nagyintézőbizottsági ülése. Új Kelet. 1933. december 18. 5.

[20] A németországi zsidók helyzete miatt sürgőssé lett a palesztinai település. Erdélyi Lapok. 1933. június 2. 6.

[21] Kasztner Rezső: Palesztina felosztása. Kolozsvár, Fraternitas, 1941. 1-3.

[22] Kasztner Rezső: A harmadik emancipációról. In: Marton Ernő, Kasztner Rezső (et.al): Az emancipáció múltja és jövője. Kolozsvár, Fraternitas Rt. 1942. 68.

[23] SIHR. Kasztner doboz. K16. Marton Ernő visszaemlékezése.

[24] Jámbor Ferenc: Hogyan irtott ki Eichmann Adolf hatmillió európai zsidót? Új Kelet. 1960. május 27. 3.