Nyolc történelmi film a nyolcvanas évekből

Szerző: Tóth Gödri Iringó

A nyolcvanas évek nem csak az egyre izgalmasabb technikai újdonságokat hozta el a filmipar számára, hanem a VHS-es elterjedése által, az otthonfilmezés fellendülését is jelentette. Ez a kijelentés nem csak a „szabad” nyugatra érvényes, hiszen ekkor már Romániában is kezdtek terjedni az illegálisan beszerzett, árult, továbbadott videókazetták, melyek román „szinkronját” Irina Margareta Nistor biztosította (Erről a jelenségről 2015-ben jelent meg egy izgalmas dokumentumfilm Chuck Norris vs. Communism címmel). Műfaj és stílus tekintetében is színes és változatos volt az évtized, és néhány élvezetes, igényes történelmi film is született ekkor. A nyolcvanas évek kapcsán kihagyhatatlan tény, hogy ez volt Indiana Jones évtizede is, mindannyiunk kedvenc régésze három filmben is sziporkázott tíz éven belül, valószínűleg gyerekek százait csábítva a szakma fele nem egyszer fantasztikus kalandjaival.

Tűzszekerek (1981)

A Tűzszekerek nem egy szokványos történelmi film, tulajdonképpen életrajzi sportfilm, mely két futó, Harold Abrahams (Ben Cross) és Eric Liddell (Ian Charleson) küzdelméről szól. Előbbi egy angliai zsidó, aki az előítéleteket szeretné leküzdeni, és helyét a társadalomban biztosítani a sport-sikerek által, utóbbi egy mélyen vallásos skót fiatal, aki Isten dicsőségéért szalad. Kettejük nagy összecsapására az 1924-es párizsi olimpián került sor. A film valós történeten alapszik, bár Hugh Hudson rendező saját elmondása szerint nem annyira hiteles történelmi filmet akart rendezni, hanem egy motiváló, ösztönző alkotást akar készíteni. Bár a szándék nem az volt, a film egy izgalmas korkép, korrajz, a sportvilág, a társadalom látlelete.

Mephisto (1981)

Az első Oscar-díjas magyar film nem maradhat ki a nyolcvanas évek válogatásából. Szabó István nagyjátékfilmje az osztrák Klaus Maria Brandauer főszereplésével 1982-ben nyerte el a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szobrocskát. A film Klaus Mann (Thomas Mann fia) Mephisto című műve alapján készült. A történet főhőse Hendrik Höfgen, aki kezdetben, a hamburgi színház társulatának tagja, majd Berlinbe kerül. A film az ő történetét, törtetését mutatja be, azt hogy becsvágya és művészi ábrándjai, hogyan képesek minden más értékkel szembemenni. A főhős egyre jobban belekeveredik a harmincas évek Németországának politikai életébe. Bár az utóbbi években a rendező személye, múltja miatt a filmet sokan „feketelistára” tették, a Mephisto a filmtörténet egy fontos, jól összerakott alkotása, amiben Klaus Maria Brandauer játéka csak pont az i-n.

Gandhi (1982)

Richard Attenborough életrajzi filmje az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakjáról a nyolcvanas évek egyik nagy klasszikusa. A film egyszerre igyekszik realista, nem túl pátoszos jellemrajz lenni, illetve mutatja be Gandhit a nemzetközi történelem eseményeinek fontos figurájaként. A főhőst alakító, Ben Kingsley a film bemutatásának idején,1982-ben még egy viszonylag ismeretlen színész volt, ám fantasztikus alakítása meghozta neki a hírnevet és az elismerést.

Amadeus (1984)

Miloš Forman Amadeusa a nyolcvanas évek másik klasszikus életrajzi filmje volt. A Mozart életét, személyét bemutató filmet 11 Oscar-díjra jelölték, amelyből 8-at el is nyert. A film elején az öreg Antonio Salieri (F. Murray Abraham) egy bolondokházában meséli el, hogy hogyan találkozott, ismerkedett meg Mozarttal (akit Tom Hulce alakít a filmben). A híres karmester-zeneszerző, a címszereplő legfőbb riválisa által elmesélt történetet időrendben szakítják meg, szövik át Mozart operáinak részletei. A film egyik legnagyobb erőssége az, hogy Mozart figurája Salieri narrációja, jellemzése nyomán bontakozik ki, így nem egy túldicsért, tökéletes főhőst látunk. Salieri egyszerre irigy Mozartra és csodálja őt. Mozart mindeközben bohém, zsenialitását mérhetetlen könnyedséggel kezeli. A nagyszerűen felépített karakterek mellett a díszletek, jelmezek hitelessége, a film káprázatos látványvilága is lebilincselik a nézőt.

A misszió (1986)

Roland Joffé filmje 1986-ban elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma-díját, és három Oscar-díjat is kapott. A történet a XVIII. századi Dél-Amerika esőerdeibe kalauzol, ahol Gabriel jezsuita atya egy volt portugál zsoldos segítségével missziót alapít. Az igazi bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a missziót, mely egykor spanyol védelem alatt állt, a Madridi szerződés értelmében átruházzák a portugálokra, a Vatikán pedig Altamirano pápai követ által visszarendeli a jezsuitákat a területről. A film hátterében valós történet áll: Luis Altamirano atyát 1752-ben küldték Paraguayba, ahol hét misszió átadását felügyelte a Río Uruguay déli és keleti részén. Az őslakos guaranik igyekeznek a spanyol-portugál egyezkedések közepette megvédeni a területeiket. A filmhez újra felépítették a hét misszió egyikét, a São Miguel das Missõest. Az izgalmas történethez olyan nevek társulnak, mint Robert De Niro és Jeremy Irons, valamint a film zenéjét Ennio Morricone egyik legjobb alkotásának tartják.

Az utolsó császár (1987)

Bernardo Bertolucci 1987-es alkotása az utolsó kínai császár, Pu Yi életét mutatja be, illetve helyesebben a film nagy részében passzív főszereplő életén keresztül a huszadik századi Kínát ismerhetjük meg. Pui Yi a Csing-dinasztia utolsó császára volt, akit háromévesen ültettek trónra. Uralkodása bizonyos tekintetben jelentéktelennek mondható, hiszen rövid időn belül letaszították a trónról. 1934-től a Japán által irányított bábállam, Mandzsukuo császára lett egészen 1945-ig, amikor a szovjetek ejtették foglyul. A monumentális alkotás, mely nyolc Oscart is bezsebelt a történeten túl az autentikus díszletek és kosztümök által is a képernyő elé bilincseli a nézőt, illetve az által is, hogy az eredeti helyszínen, a Tiltott Városban forgatták, forgathatták.

Acéllövedék (1987)

Stanley Kubrick 1987-es, vietnámi háborús filmjét az anekdota szerint az ihlette, hogy a rendező elolvasta a The Short-Timers (a frontszolgálatuk utolsó hónapját töltő öregkatonák) című könyvet, melynek nem is annyira a története, mint a párbeszédei ragadták meg. A film cselekménye egyszerűnek mondható, illetve két részre osztható. Az első részben a film főhőseit egy kiképzőtáborban látjuk, ahol egy kegyetlen, embertelen őrmester veszi őket kezelésbe, aki csak nyersanyagként tekint rájuk, akiket gyilkológépekké kell gyúrni. A Hartman tüzér őrmestert alakító R. Lee Ermey eredetileg katonai tanácsadó lett volna, ám végül meggyőzte a rendezőt, hogy ő a tökéletes ember a szerepre. A második rész maga a háború, és bár ez a rész a huéi csatáról szól, a kritika már a film megjelenésekor is úgy találta, hogy ez a rész általánosan szól a háborúról, és a történeti szála kissé töredezett. Érdekesség, hogy a teljes filmet, még a dzsungelben játszódó jeleneteket is Nagy-Britanniában forgatták – ám ez semmit sem ront a film igencsak durva látványvilágán.

Cinema Paradiso (1988)

A lista utolsó filmje kissé kakukktojás, hiszen nem kimondottan történelmi film, de egyfajta tisztelgés a film és a filmtörténet előtt. Giuseppe Tornatore olasz rendező alkotása egyszerre bájos és drámai, a főhős Totó élete által tárul elénk a film, illetve a mozi története a második világháború utáni évektől a nyolcvanas évek végéig. Érdemes megnézni.

Categories: Filmkocka