Szerző: Tóth Gödri Iringó
Ahogyan sorozatunk halad az időben előre, egyre nehezebb dolga van a szerzőnek. A hatvanas évek nagyon termékeny és izgalmas korszak volt, Nemeskürty István filmesztétát idézve a filmművészet ekkor érte el a nagykorúságát. Amerikában ez az „Új-Hollywood” első korszaka, a lecsengő aranykor után. Bár a hatvanas évek sok fontos történelmi film keletkezésének a kora volt, a hangsúlyok egyre inkább másfele tolódtak, a látványos, grandiózus történelmi drámák háttérbe szorultak, hiszen egy más gondolkodású generáció kezdte uralni a filmes szakmát. Európában szintén az új hullám(ok) évtizede volt ez, Jean-Luc Godard, Andrejz Wajda, Milos Forman, Andrej Tarkovszkij tárta ki ekkor szárnyait.
A korszak klasszikus történelmi filmjei, mint például a Navarone ágyúi, a Kleopátra vagy épp az Arábiai Lawrence a filmtörténet alapművei lettek – bár tény, hogy az utóbbi hetek történései nyomán kétszer is meggondolja az ember, hogy leírja-e ezt, hiszen például az utóbbi alkotás fekete (hoppá, lehet, hogy ezt sem szabadna leírni) listára került, az elavult szemlélete miatt. A korszak nagyon sok történelmi regény megfilmesített változatát is a néző elé tárta, gondoljunk csak a Doktor Zsivágóra vagy Anna ezer napjára.
Spartacus (1960)
Stanly Kubrick történelmi drámája a filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusa. A Kirk Douglas által játszott egykori trák uralkodó, római rabszolga kalandos története, harca „Rómával”, valamint a Laurence Olivier által megformált, Marcus Licinius Crassus szenátorral a szakmát és a közönséget egyaránt megnyerte, 4 Oscar-díjat nyert a film.
Érdekesség, hogy a film egyik forgatókönyvírója, Dalton Trumbo nyíltan kommunista volt, ami heves ellenérzéseket váltott ki többekből a filmmel kapcsolatban. Hollywood jobbos szellemiségű figurái marxista propagandának titulálták a filmet. Több antikommunista csoport is tiltakozott ellene, míg végül a frissen megválasztott Kennedy elsimította a konfliktusokat.
Lázadás a Bounty-n (1962)
A film látványosan jeleníti meg a 18. századi hadihajók legénységének életét, s bár több helyen csak kalandfilmként hivatkoznak rá, valós történelmi eseményeket dolgoz fel. A forgatókönyv alapjául szolgáló regény Charles Nordhoff és James Norman Hall műve. A történet 1787-ben játszódik, a Bounty hadihajó palántákat szállít az angol gyarmatokra. Tahitit elhagyva a hajón lázadás tör ki, a legénység átveszi az uralmat. A főszerepben a kor egyik sztárja, Marlon Brando tűnik fel, akinek alakítását a Variety méltatta, ám a legtöbb kritikus nagyon csúnyán lehúzta.
A leghosszabb nap (1962)
A film az 1944. június 6-i normandiai partraszállásról szól, Cornelius Ryan 1959-ben megjelent azonos című regénye alapján készült. Rendezői Ken Annakin, Andrew Marton és Bernhard Wicky, akik felosztották maguk között a német, amerikai és brit részeket. Igyekeztek egy hadászati szempontból kiemelkedően hiteles filmet alkotni, több katonai tanácsadó is dolgozott a filmben. Persze, bakik így is vannak a filmben, hiszen a főhősöket, akik a D-day-kor húszas éveikben jártak, ötven fölötti színészek alakítják, valamint több jelenetet is Korzika partjainál vettek fel Franciaország helyett. 1963-ban botrány alakult ki a film körül, mivel bár a valóságban közel 1700 afroamerikai katona vett részt a hadműveletben, a filmben egyetlen egyet sem láttunk.
Andrei Rubljov (1966)
Andrej Tarkovszkij orosz filmrendező filmje egy orosz ikonfestőről szól, egyszerre életrajzi dráma és korrajz. A történet a késő középkori, 15. századi Oroszországban játszódik, bemutatva, hogy milyen fontos szerepe volt a kereszténységnek a korban, valamint végigkövethetjük a korszak zűrzavarát, azokat a folyamatokat, melyek elvezettek a cári Oroszország kialakulásához. A filmnek több változata is létezik, mivel egy hosszabb verziót bemutattak a Cannes-i Filmfesztiválon 1969-ben, ahol a kritikusok díját meg is szerezte, majd egy cenzúrázott verziót mutattak be a Szovjetunióban, és egy másik vágott verzió került nemzetközi forgalmazásba. A film fehér-fekete, de a címszereplő által festett ikonokat színesben látjuk. Több mint három órás a film, de mindenképp látni kell.
Piszkos tizenkettő (1967)
A második világháborús filmet Robert Aldrich rendezte, E. M. Nathanson azonos című regénye alapján. Reisman őrnagy (Lee Marvin) azt a feladatot kapja, hogy bűnözőket képezzen ki és hozzon létre egy titkos alakulatot, mely képes megölni azokat a náci tiszteket, akik a megszállt Franciaország területén, egy szigorúan őrzött kastélyban pihenik ki a háború fáradalmait. A film alapjául szolgáló regény írója azt nyilatkozta, hogy ő hallotta a leírt történetet, ám nem talált hivatalos forrásokat Európában egy ilyen alakulat létezésére vonatkozóan. Ellenben az Egyesült Államok seregében létezett egy ilyen alakulat Piszkos Tizenhárom néven, melyben speciálisan kiképzett katonák voltak, akiket a partraszálláskor a hidak biztosítása volt a feladata. Az alakultban nagyszámban voltak amerikai őslakosok.
Az oroszlán télen (1968)
A film története a 12. századi Angliában, II. Henrik uralkodásának idején játszódik. Cselszövésekkel, ármányokkal teli világot látunk, melynek egyik központi motívuma Franciaország és Anglia, illetve a két ország uralkodóinak konfliktusa. A főszerepekben a korszak sztárjait láthatjuk: Katharine Hepburnt, Peter O’Toole-t és Sir Anthony Hopkins-t. A film forgatókönyve egy James Goldman által írt darab alapján készült. A darab bemutatója 1966 márciusában volt a Brodway-en, ahol kilencvenkét előadást ért meg. A rendező igyekezett hiteles történelmi filmet készíteni, figyeltek a díszlet és a jelmezek részleteire is, ám a színészek és a szereplők életkora, illetve a korbeli különbségek nincsenek rendben.
