Szerző: Főcze János

„Miféle gyűlést rendeztetek? Mit csináltatok? Kommunista forradalmat készíttek elő?!”[1] – kérdezgette indulatosan a MADOSZ gyűlésére Csíkménaságon[2] összegyűlteket a helyi állami igazgató-tanító, Ioanică[3] 1937. július 4-én. A felháborodott Ioanică nyomban szekérre pattant és meg sem állt a szomszédos Csíkszentgyörgyig, pontosabban az ottani csendőrállomásig. Az intézkedni kiérkező hatóságokat – két csendőrt – semmivel sem lehetett „megvesztegetni”. Egyáltalán nem hatotta meg őket a MADOSZ 1936-tól érvényes állami elismerése felemlegetése, de a gyűlést engedélyező prefektusi aláírásra is legyintettek.

A MADOSZ jelenlévő vezetőit, a környékbeli Lukács Mártont és Mihály Ágostont, illetve a bukaresti illetőségű Czikő Lőrincet, valamint Kurkó Gyárfást, a MADOSZ elnökét ideiglenesen őrizetbe vették, amit veréssel egybekötött vallatásuk követett. Amikor nem az ütések ideje volt, hanem az előre megírt nyilatkozatoké, illetve szavaké, Kurkóék a pártjuk törvényes mivoltával próbáltak javítani a helyzetükön. A csendőrök „meggyőző” ereje végül nem hozta meg a várt eredményt, a bajba került madoszosok nem voltak hajlandók elismerni, hogy a Román Királyságban még 1924-ben betiltott kommunista propagandát folytattak volna – és mint látni fogjuk –, erről ez esetben valóban nem volt szó. A maguk részéről a csendőrök és Ioanică sem tévedtek azonban nagyot, amikor a párt tagjait a kommunista mozgalommal kötötték össze.

A Romániai Kommunisták Pártja tömegszervezetének szánt Magyar Dolgozók Országos Szövetségét 1934-ben alapították. Az 1935 végétől kezdve Bányai László főtitkár irányítása alatt működő népfrontos irányultságú szervezetet 1936. január 8-án ismerték el a román hatóságok politikai pártnak. A mozgalom tagjai már kezdettől fogva arra törekedtek, hogy a MADOSZ kisebb településeken is meg tudjon kapaszkodni, habár igazán jól működő helyi szervezetet csupán Brassóban, Bukarestben és Kolozsváron tudtak létrehozni.  Az újabb pártszervezetek létrehozásához a Csíkménaságon is tartotthoz hasonló gyűlésekre, illetve az ottani politikai agitációra volt feltétlen szükség.  Ezeken tudták volna programjukat és a főként a korszak domináns romániai magyar érdekképviseleti szervezetét, az Országos Magyar Pártot (OMP) célzó kritikájukat előadni, valamint megpróbálni a helyzetükkel elégedetlenkedők között híveket keresni. 1936. január 8. után tehát hivatalosan is pártnak számítottak, választási jelet kaptak (egy hexagont, azaz hatszöget) és innentől fogva tevékenységüket megtűrték, nem volt jogalap az ellenük való fellépésre. Mint az előbbiekből is kitűnik azonban, nem volt ritka az sem, hogy a helyi hatóságok, a parlamentarizmust semmibe véve, erőszakot alkalmazzanak velük szemben. A „játék” rendszerint az előre megírt terhelő vallomások aláírásának a kicsikarására ment ki.

A két világháború közötti román parlamentáris rendszer működésének visszásságai, demokratikus tartalmú ideiglenes megerősödése 1928-ban a nemzeti parasztpárti győzelemmel, majd végül megtorpanása a harmincas évek közepén, illetve 1938-as elbukása a királyi diktatúra bevezetésével mind a korszak történetét kutatók,[4] mind a műveik iránt érdeklődők előtt ismertnek számítanak. Írásomban[5] egy 1937-es madoszos gyűlés történetén keresztül mutatom be egyrészt a korabeli politikai építkezés nehézségeit, napi és vidéki tapasztalatait. Ebben a rövidke epizódban egyaránt megjelenik a demokratikus berendezkedés akarása és annak válsága, a harmincas évek második felének általános politikai útkeresése, a büntetlen hatósági erőszak tobzódása, de az igazságtalansággal szemben megnyilvánuló közösségi szolidaritás is. Röviden alkalmunk lesz felvillantani azt is, hogy miként tekintett az egész jelenségre egy, a faluból elszármazott újságíró és miként a román belső elhárítás embere.

Az 1937-es év elejétől a MADOSZ élére Mezei Lajos veterán kommunista, majd madoszos aktivista, az 1945 utáni Román Kommunista Párt egyik fő káderese áldásával a csíkszentdomokosi illetőségű, de Brassóban lakatosmesterként saját vállalkozást működtető Kurkó Gyárfás került.[6] Kurkó kiválasztása jó döntésnek bizonyult. A Brassóban működő madoszos szervezet vezetése mellett a szorgos kisiparosnak arra is jutott energiája, hogy a városból Székelyföldre visszaköltöző, madoszos körökben megforduló székelyekkel is tartsa a kapcsolatot. A Kurkóhoz hasonlóan székelyföldi gyökerekkel, de vele szemben csak az apja szülőfalujában, Csíkszentgyörgyön és környékén ismeretséggel bíró, Bukarestben élő Czikó Lőrinc[7] 1937 késő tavaszán vetette fel az ötletet, hogy a Csíkszentgyörggyel szomszédos Csíkménaságon létre kellene hozni a MADOSZ helyi szervezetét.^[8] Mivel Kurkó június végén otthon, Csíkszentdomokoson tartózkodott, megbeszélte Czikóval, hogy hívják össze ebből a célból a ménasági szimpatizánsokat.^[9]

De kik is voltak ezek a ménaságiak, mi indokolta, hogy a MADOSZ éppen ott kezdjen el szervezkedni? Az 1930-as népszámláláson 1988 csíkménaságit számoltak össze, többségük magyarnak vallotta magát, de számottevő román népesség is lakott a faluban.^[10] Ami társadalmi helyzetüket illeti, Ferencz Gyárfás,[11] a Brassói Lapok Ménaságon született újságírója így mutatta be a megye (szerinte) egyik legszegényebb községét:

„a szesz uralkodik, rettentően pusztít a gyermekhalandóság, de így is egyre kisebb pántlikában haladnak a hepehupás, köves határon a parcellák”.

Ferencz azt is hozzátette, hogy az 1929-ben még egységesen az OMP mellett álló ménaságiak közül a harmincas évekre egyre többen „szemeztek” a román pártokkal, és „az egység megbomlott”.[12] Olybá tűnhetett tehát, hogy a szociális helyzetükből adódóan egy egyenlőségelvű szólamokkal operáló párt joggal számíthat a ménaságiak szavazatára.

A Ferencz által „a község értelmesebb, de szegény” gazdáiként leírt madoszosok élén a ménasági Lukács Márton és a közeli Csíkbánkfalván élő Lázár Ágoston állt. A Csík megyei prefektustól Lukács nevére kértek engedélyt ahhoz, hogy 1937. július 4-én felvilágosíthassák a község lakosságát a MADOSZ tevekénységét illetően, és megalakíthassák az ottani helyi szervezetet. Miután a prefektus[13] kézjegyével látta el az engedélyező dokumentumot, a csíkménasági erődtemplommal szembeni dombra hívták össze a gyűlést 1937. július 4-re. Ezen a szervező Czikón, Kurkón, Lukácson és Lázáron kívül mintegy negyven helybeli jelent meg.^[14] A gyűlésen Kurkó, majd Czikó a MADOSZ programját ismertették, illetve a gazdákat általánosan sújtó közéleti és gazdasági problémákra tértek ki, ugyanakkor a románok és magyarok közötti testvéri egyetértés fontosságát is hangsúlyozták. A bármiféle rendbontás, konfliktus nélkül lezajló gyűlést a helyi tagozat megválasztásával zárták.^[15]

A gyűlés befejezése után a madoszos vezetők – dolguk végeztével – Csíkszentgyörgy irányába vették útjukat. Az eddig inkább kellemes „kirándulásuk” ezen a ponton fordult át kiszolgáltatottságba és bántalmazásba. A helyi csendőrség ugyanis letartóztatta őket, majd a csendőrség vezetője és segédje egy teljes napon át fogva tartották a négy madoszost, mialatt felváltva vallatták és verték őket. A „nyomásgyakorlás” célja az volt, hogy Czikó, Kurkó, Lukács és Mihály Ágoston ismerjék el: kommunista propagandát folytattak a községben. A madoszosok azonban kitartottak, s nem voltak hajlandók aláírni az ezt állító nyilatkozatot. Közben a falubeliek – Lukács és Mihály családtagjaival az élen – tüntetni kezdtek a csendőrség előtt, követelve, hogy engedjék szabadon őket. Amint a bukaresti madoszosok tudomást szereztek az eseményekről, a Czikó testvérek visszaemlékezése szerint tiltakozó jegyzékkel fordultak a Gheorghe Tătărescu vezette kormányhoz, hiszen a MADOSZ legálisan tarthatott gyűlést, törvényesen működő politikai pártról lévén szó. Ráadásul – mint korábban is említettem – a szervezet engedéllyel is rendelkezett erre vonatkozóan, amelyet maga a prefektus látott el kézjegyével. A csendőrség végül átadta őket a csíkszeredai ügyészségnek. Kálváriájuk azonban ezzel nem ért véget, még egy további hétig „élvezhették a hatóságok vendégszeretetét”, míg – vádemelés nélkül – szabadlábra kerülhettek.^[16]

Hogy kerülhetett sor egy ilyen szintű visszaélésre? Bár 1936. január 8-a után a MADOSZ a romániai politikai élet legitim szereplőjének számított, gyakorlatilag továbbra is ki volt téve a hatósági terrornak. Az erőszakos cselekmények hátterében azonban legtöbbször nem annyira a kormányakarat állt, hanem az az önértelmező felfogás, amelynek alapján a két világháború közötti romániai állami és erőszakszervezetek működtek. Egy ilyenféle visszaéléshez gyakran elég volt egy túlbuzgó kihelyezett tanító vagy csendőr. Hiába volt, hogy egy-egy hatósági fellépés utólag jogtalannak bizonyult, az illető hatósági személynek semmiféle elszámoltatással nem kellett szembenéznie.

Ebben az esetben is erről volt szó. Az események hátterében a község állami iskolájának igazgató-tanítója, a már említett Ioanică állt. Ferencz cikke szerint már a gyűlés alatt felháborodottan érdeklődött a résztvevőktől, hogy mégis milyen jellegű találkozót hívtak össze a faluba, s ezt követően szekéren sietett a csíkszentgyörgyi csendőrségre, hogy közbeavatkozásukat kérje a szerinte kommunista propagandát folytatók ellen.^[17] Jellemző, hogy őrizetbe vételük után a madoszos vezetők hiába tudták igazolni a tevékenységüket, hiába mutatták a prefektus aláírását az engedélyen, hiába tanúskodtak mellettük a falubeliek, egy napi fizikai bántalmazást és egy további hetes ideiglenes fogva tartást kellett, hogy elszenvedjenek. Lukács Márton és Mihály Ágoston hazamentek a falujukba, Kurkó Gyárfás és Czikó Lőrinc pedig kellemetlen kalandjukat követően a csíkzsögödi fürdőben tartottak rövid pihenőt, ezt követően indultak csak vissza Brassóba, illetve Bukarestbe.^[18]

A ménaságiak „frontváltásnak” nevezett gyűlése ugyanakkor a romániai magyarság korabeli belső nyilvánosságában is téma lett. Ferencz Gyárfás a Brassói Lapokban úgy értékelte a csíkménaságiak érdeklődését a MADOSZ irányába, mint annak a bizonyítékát, hogy az Országos Magyar Pártnak feltétlenül demokratizálódnia kell, ha nem akarja elveszíteni a támogatóit. „A lényeg ott van, hogy mint Csíkmegye sok más községében, Csíkménaságon is lábat vetett a Madosz. Abban a községben kapott – a jelek szerint igen erős talajt, ahol néhány évvel ezelőtt még teljesen megbonthatatlannak látszott a Magyar Párthoz való ragaszkodás. Mindenképpen sürgős megfontolást igényel ez a szerintünk igen jelentős esemény. Le kell vonni belőle a következtetéseket s megérteni, hogy a gazdasági és társadalmi téren egyaránt válságban vajúdó magyar népkisebbség legszélesebb néprétege: a gazdatársadalom demokratikus átszervezést kíván” – írta Ferencz.^[19]

De hogy valójában mennyire is volt jelentős ez a gyűlés, és hogy tényleg „megvetette-e a lábát” a MADOSZ Csíkménaságon, az leginkább a székelyek választásokon kinyilvánított akaratától függött. Az eseményeket feletteseinek három hónappal később összefoglaló Siguranţa-ügynök szerint a gyűlésen részt vevő negyven székely nem számított kifejezetten népes tábornak.

„Igazság szerint a székelyek minden gyűlésre elmennek, és mindenkit meghallgatnak, hogy aztán végül mindannyiszor leadják a szavazatukat a Magyar Pártra” – tette hozzá.[20]

Az 1937. decemberi parlamenti választások eredményeinek ismeretében nyugodtan kijelenthetjük, hogy neki volt igaza.

A többek között Csíkban is induló, és a választási küzdelembe magát az elnököt, Kurkót bevető madoszosok egyetlen megyében sem szerezték meg a szavazatok többségét. Az alig két éve hivatalosan elismert pártnak újabb próbálkozásra már nem jutott ideje. Mind a demokratikus, mind a parlamentáris berendezkedés válságba került a térségben. Ezzel összhangban a két világháború közötti román parlamentáris rendszernek is lejárt a szavatossága: 1938 februárjában II. Károly román király személyi diktatúrát vezetett be, amelyik számos jellemzőjében az olasz fasiszta rendszert másolta. A károsnak felfogott pártpolitizálást és magukat a pártokat is betiltották, ami a MADOSZ pártként való létezésének is a végét jelentette.

Jegyzetek

[1] Ferencz Gyárfás: Frontot változtatott a legcsíkibb falu is. Brassói Lapok, 1937. július 10.

[2] Megjegyzés: Csíkménaságot a környékbeliek Csíkmenaságnak ejtik. A falu községközpontja Csíkszentgyörgy.

[3] Az állami igazgató-tanító teljes neve nem ismert.

[4] A témának bőséges szakirodalma van. Magyar nyelven lásd például: Toth Szilárd: Politikai pártok és választási csalások a két világháború közötti Romániában. Claudiu Porumbăcean-Paula Virag-Szőcs Levente Péter-Adela Dobrescu (szerk.): Satu Mare. Studiu şi comunicări. XXXII/II. Szatmár Megyei Múzeum Kiadója, Szatmárnémeti, 2016. 183–196.

[5] Írásom a 2020-ban megjelent doktori disszertációm egyik alfejezetének átdolgozott változata. Főcze János: A MADOSZ. Baloldali magyar történet a Román Királyságban (1934–1944). Erdélyi Múzeum-Egyesület–Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2020. 

[6] Kurkó Gyárfás 1909. december 2-án született egy nyolcgyermekes székely családban. Szászrégenben tanult lakatosinasnak, majd 1927-ben Brassóban telepedett le, ahol épületbútor- és lakatosműhelyt nyitott. 1937 elején választották meg a MADOSZ elnökének.

[7] A Czikó testvérek, Lőrinc és Nándor egy csíkszentgyörgyi eredetű családban születtek Bukarestben. A két világháború között a MADOSZ kiemelkedő helyi szervezőiként voltak ismertek.

[8] A Kolozsvári Siguranţa jelentése [román nyelven]. 1937. szeptember 2. Arhivele Naționale Române. Serviciul Arhive Naţionale Istorice Centrale (a továbbiakban: ANR ANIC), 50-es sz. gyűjtemény: Colecția

documente elaborate de organele represive despre activitatea Partidului Comunist Român și a

organizațiilor de masă revoluționare (a továbbiakban: Col. 50.). 7. kötet. D4304. f. 47.

[9] Uo.

[10] Pontosabban ebből 1893-an vallották magukat magyarnak, míg 95 személyt románnak jegyeztek fel. Valamivel másabb képet mutatott ez az arány, ha anyanyelvi szempontból nézzük az adatokat, ugyanis csak 6 személy volt román anyanyelvű. Vallási szempontból ugyanakkor 1930-ban a népszámláló biztosok 1879 római katolikus személyt találtak, míg 94-en görög-katolikusnak, 12-en reformátusnak és 3-an ortodoxnak vallották magukat. Csíkménaság szócikk Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikájában.

[11] Ferencz Gyárfás 1902. december 23-án született Csíkménaságon, a harmincas években a Brassói Lapok csíki tudósítójaként dolgozott.

[12] Ferencz Gyárfás: Frontot változtatott a legcsíkibb falu is. Brassói Lapok, 1937. július 10.

[13] 1933–1937 között Valeriu Oțetea volt Csík megye prefektusa.

[14] A Kolozsvári Siguranţa jelentése [román nyelven]. 1937. szeptember 2. ANR ANIC. Col. 50. 7. kötet. D4304. f. 47.

[15] Ferencz Gyárfás: i. m.

[16] Molnár Gusztáv interjúja Czikó Lőrinccel és Nándorral. Jakabffy Elemér Alapítvány (JEA). Molnár Gusztáv által készített interjúk. hatos_piros1.

[17] Ferencz Gyárfás: i. m.

[18] Molnár Gusztáv interjúja Czikó Lőrinccel és Nándorral. Jakabffy Elemér Alapítvány (JEA). Molnár Gusztáv által készített interjúk. hatos_piros1.

[19] Uo.

[20] A Kolozsvári Siguranţa jelentése [román nyelven]. 1937. szeptember 2. ANR ANIC. Col. 50. 7. kötet. D4304. f. 48.

Címlapkép forrása: Fischer J. / Azopan