Antikommunista ellenállás Nagyváradon

Szerző: Tőtős Áron

1989-ig Romániában nem alakult ki, országos szintű ellenállás, de lokális szinten, így Nagyváradon is sor került kommunistaellenes megnyilvánulásokra. Az alábbiakban három helyi szintű antikommunista megmozdulás történetét foglaljuk össze.

A kommunizmus elleni nyugtalanság a társadalom minden rétegében, így a „favorizált” csoportokban is tetten érhető volt. A parasztság a kötelező beszolgáltatások, míg a munkások a kis fizetésük ellen lázadoztak. Országszerte sor került, a rendszer által elhallgatott tiltakozó akciókra, munkássztrájkokra és parasztfelkelésekre. Például 1949 nyarán a partiumi Szatmár, Bihar és Arad, illetve Suceava megyékben olyannyira kiélesedett a konfliktus, hogy a Belügyminisztérium kénytelen volt csapatokat kiküldeni a mozgalmak leverésére. Az ország minden területén, de kiemelten a Kárpátokban több tucat fegyveres csoport tevékenykedett. A legvéresebb összecsapásokra 1948-1950 között került sor. A fegyveres ellenállók száma nem volt magas, őket elsősorban a környező falusiak támogatták, de a kommunizmussal szembeni ellenszenv sokkal nagyobb volt, mint ami a rendszerellenes megnyilvánulások alapján kirajzolható lenne. Ennek ellenére 1989-ig Romániában nem alakult ki, országos szintű ellenállás, de lokális szinten, így Nagyváradon is sor került kommunistaellenes megnyilvánulásokra. Az alábbiakban három helyi szintű kommunistaellenes megmozdulás történetét foglaljuk össze.

1956 nagyváradi szikrái

A kommunizmus történetében Európai szinten is fontos törésvonalat jelentő 1956. évi magyar forradalom, Romániában is felkorbácsolta az indulatokat.

Erdélyben is akadtak, akik szimpatizáltak és szolidaritásukat fejezték ki a budapesti eseményekkel szemben.

A forradalom melletti kiállás elsősorban egyéni cselekedetekben nyilvánult meg, de kisebb csoportos kezdeményezésekre is sor került. Érmihályfalván szórólapokat szórtak szét, melyben a lakosságot a magyar forradalomhoz való csatlakozásra szólították fel. Szalontán szabad Magyarországot éltető felirat jelent meg az egyik üzem falán. Székelyhídon a vörös zászló eltávolítását követelték. A nagyváradi Înfrățirea gyárban dolgozók egy csoportja sztrájkra felszólító szórólapokat nyomtattak, de azokat lefoglalták.

A magyar szabadságharc híre az iskolákba is eljutott. A nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceumban (korábbi Premontrei Főgimnázium) tanuló diákok egy csoportjának szervezkedése nyomán megalakult a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete. A szabadságvágytól és a tenni akarástól fűtött fiatalok röpcédulákat gyártottak.

Az egyik utca falára pedig a „Le a párttal!” feliratot írták fel. Mindez már elegendő volt ahhoz, hogy az államvédelmi szervek beavatkozzanak.

A hatóságok megvárták, hogy a fiatalok betöltsék 18. életévüket és csak ezt követően csaptak le rájuk. A perbe fogott 59 személyt összesen 540 év börtönbüntetésre ítélték, akik az 1964. évi amnesztiával szabadultak. A börtönt ugyan elhagyhatták, de egyenként továbbra is megfigyelték őket.

A nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének emlékére 2015-ben, a réti református templom udvarán felállított emléktábla

George Orwell disztópikus világához hasonlóan az erőszakosan fellépő kommunista hatalom, nem magát a tettet, hanem a mögötte meghúzódó gondolatot üldözte. A keleti blokkban az ’56-os forradalom volt az első olyan megmozdulás, melyben megnyilvánult a szabadságvágy és a nemzeti szolidaritás érzése. A pesti események arra buzdították az erdélyi, partiumi és bánsági magyarokat, hogy álljanak ki saját szabadságukért. Ebből a felismerésből és meggyőződésből fakadt a nagyváradi fiatalok vakmerősége és bátorsága. De ennek lett a következménye a tettükhöz mérten aránytalanul szigorú megtorlás is.

Ellenpontok: a szellemi elnyomás elleni lázadás

Az orwelli világhoz hasonlóan a kommunista diktatúra is egyetlen világnézeti narratívát hirdetett. Ennek elérésé érdekében sajátította ki a különböző médiaorgánumokat. A nyilvános életben csak a párt által kreált igazság létezhetett. Mai szóhasználattal élve a pártpropaganda, az állhíreket, a fake news-t tette meg a hivatalos közbeszéd egyetlen elfogadott és bevett formájává. Az emberekbe sulykolt világkép ugyanakkor nem egyezett meg a valósággal.

A társadalom arra kényszerült, hogy megtanuljon a sorok között olvasni.

Ennek egyik jelentős példája az 1955-ben alakult Ady Endre Irodalmi Kör, mely tevékenysége révén a város irodalmi hagyományait vitte tovább és évtizedes tevékenysége révén a Kőrös-parti város magyar irodalmi életének egyik legmeghatározóbb mozgatórugójává vált. A kör által megszervezett irodalmi, kulturális és helytörténeti estjei valódi vitafórummá nőtte ki magát. Mindez fontos jelentőséggel bírt, akkor amikor a sajtót és a könyvkiadást cenzúrázták, akkor amikor a pártállam központilag határozta meg, hogy miről szabad írni és beszélni.

Az Ady Kör résztvevői 1988. decemberében. Szakszervezetek Művelődési Háza, Nagyvárad (forrás: Szűcs Tamás)

Az irodalmi társaság fontos közösségszervező erővel bírt, de számos kötet megjelentetése is a csoport nevéhez volt köthető. A Kör tagjai közül Ara-Kovács Attila, Tóth Károly Antal és felesége Tóth Ilona, továbbá Szőcs Géza és Keszthelyi András közreműködésével Ellenpontok néven egy szamizdat, vagyis illegális folyóiratot jelentetett meg. A lap célja deklaráltan a „kelet-közép-európai emberi jogfosztottság – s ezen belül az erdélyi magyarság politikai, gazdasági, kulturális elnyomásának – ismertetése” volt. Az Ellenpontok létrehozásakor Ara-Kovács Attilát elsősorban a magyarországi szamizdat irodalom inspirálta. A kilenc lapszámot megért ellenzéki, politikai lap országos szintű jelentőséggel bírt: a nagyváradi volt az egyetlen olyan illegális kiadvány, mely hosszabb ideig is fenntudott maradni.

A nagyváradi értelmiség körében terjesztett kis példányszámú kiadványra, a nyugati sajtó is felfigyelt. Az Ellenpontok írásait a Szabad Európa rádió is beolvasta. A szamizdat kiadványban, a kommunista rendszerrel szemben megfogalmazott szövegek mellett, a szerzők a kisebbségek elleni elnyomás ellen is felszólaltak. Az illegális folyóirat hozzájárult a Romániával szembeni nemzetközi bírálatok megfogalmazásához is.

A szamizdat folyóirat teljes szövege, Bárdi Nándor szerkesztésében Ellenpontok címmel jelent meg (Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2000.)

Az Ady Kör tevékenységeit az állambiztonsági szervek is nyomon követték. Az Ellenpontok szerkesztőinek letartóztatására 1982 novemberében került sor. A kihallgatások során Tóth Károly Antal és Ara-Kovács Attila vállalta magára a kiadvány megjelentetését és az ezzel járó felelősséget. A lap munkatársait házi őrizetre ítélték, de nemzetközi tiltakozás következtében mindnyájukat elengedték, akik ezt követően elhagyták az országot. A titkosszolgálatok házkutatásai, megfélemlítései nem tudták hallgatásra bírni a csoportosulás tagjait. Az Ady Kör túlélte a történteket. A rendszerváltoz(tat)ásig továbbra is sor került a szokás péntek esti összejövetelekre.

Kísérlet a Szent László templom lebontására

A kommunista diktatúra képviselői, a városi tér átalakításával egy arctalan, egyedi jellegzetességeitől, és lokálpatriotizmusától megfosztott tömegtársadalmat kívánt létrehozni. Ebbe a térátalakítási tervbe nem illett bele a városalapítóról elnevezett Szent László plébániatemplom, ezért a helyi pártvezetés 1964-ben májusában annak elbontásáról határozott.

A pünkösd-vasárnapi szentmise után a plébános felszólította a híveket, hogy hagyják el a templomot, mert azt lefogják bontani. Az emberek azonban nem engedelmeskedtek a felszólításnak és nem hagyták el helyeiket. Mindezt nem önmagukért, nem a jobb életszínvonalért, de még nem is a szabadságért, hanem hitükért és a templomért tették. A spontán módon szerveződő kiállásnak hamar híre ment.

A nap folyamán felekezeti és nemzeti hovatartozástól függetlenül az utcáról újabb csoportok csatlakoztak hozzájuk.

Csakhamar a helyszínre vonultak az állambiztonsági szervek fegyveres erői is. A fenyegetés ellenére a nagyváradiak továbbra sem hagyták el a templomot. Énekelve biztatták egymást. Sötétedés után, éjszaka kezükben gyertyával tiltakoztak. A következő napokban újabb emberek csatlakoztak a templom őrzőihez. A gyerekek ételt és vizet hoztak a templomban lévőknek. A hatóságok számára pedig egyértelművé vált, hogy csakis nyílt erőszakkal érhetik el a templom kiürítését, és foghatnak hozzá a bontáshoz. A következetes és többnapos közösségi kiállás meghátrálásra kényszerítette a hatóságokat, akik végül lemondtak a templom lebontásáról.

A Szent László tér és Szent László plébániatemplom 1961-ben (forrás: Fortepan/Pálfi Balázs)

Az összefogás erejében bízó nagyváradiak többnapos spontán megmozdulása, nemcsak felekezeti, de etnikai, közösségi szempontból is sikeresnek bizonyult. A templom melletti kiállás a kortársak szemében a kommunizmus elleni tiltakozás egyik meghatározó szimbólumává vált. Ugyanakkor a megtorlás ebben az esetben sem maradt el. A tiltakozók közül államellenes szervezkedés címén tizenhárom huszonéves fiatalembert tartóztattak le és ítéltek el. A vádiratban nem szerepelt a templom ügye. A kihirdetett ítélet szerint a fiatalokat 1,5 és 3 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Ők voltak azok, akik a hívekkel együtt megszervezték a templom körüli ügyeletet. Az államhatalom pedig rajtuk keresztül kívánt másokat is megfélemlíteni.

A Szent László híd a Sebes-Körös folyó felett, balra a Szent László-templom, jobbra a Városháza 1964-ben (forrás: Fortepan/Szűcs Lóránd)

A 20. század traumáinak szisztematikus feldolgozása még mindig várat magára. Az elmúlt harminc évben ugyan jelentek meg szaktörténészek által írott munkák,

és a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Bizottság törvénytelen és gyilkos rendszernek bélyegezte a kommunizmust,

illetve sor került a dél-bihari Mezőbikács mártírfaluvá nyilvánítására, továbbá néhány ügyben történt előrelépés, de a kommunizmus áldozatainak rehabilitációjára még mindig nem került sor. A múlt feldolgozását az is hátráltatja, hogy nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy a múltbéli eseményekről szabadon beszéljünk. A megemlékezés révén hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ne merüljenek feledésbe e neves és névtelen hősök cselekedetei.

(Címlapkép: Vitéz utca (Bulevardul Decebal), kilátás a 27. (akkor 5.) számú ház tetőjéről észak felé. Forrás: Fortepan/Szűcs Lóránd)