Szerző: Tóth Gödri Iringó
Az 1950-es évek a magyar filmtörténet egyik legambivalensebb évtizede volt. Éppen az évtizedet megelőzően, 1949-ben készült el az első magyar színes film (majd rá egy évre az első színes rajzfilm is) Továbbá 1949-ben hozták létre a Népművelési Minisztérium Filmművészeti Főosztályt, amit az ötvenes évek közepén a Művelődésügyi Minisztérium Film-főigazgatósága követett, ami egyet jelentett a filmcenzúrával. Az úgynevezett sematizmus éveiben jól meghatározott elvárások szerint készültek a filmek, melyek kicsengése mindig pozitív volt: a „jó szocializmus” legyőzte bennük a gonosz reakciósokat. Míg az évtized elejének filmjeit sematikusság jellemezte, az évtized közepére színesedett, sokoldalúbbá vált az ábrázolás, bővült a megjelenített témák tárháza, illetve a korszak problémái, illetve kritikája is elkezdett felsejleni a filmvásznon, általában az egyéni sors drámájába burkolva. A korszak kimagasló alkotói például Bacsó Péter, Sára Sándor vagy épp Fábri Zoltán voltak. Az évtized egyértelműen nem kedvezett a történelmi filmeknek, meglepően kevés készült ebben az időszakban, illetve, ami készült, határozottan a rendszer szolgálatában állt.
Déryné (1951)
Bár Déryné Széppataky Rózáról, az első magyar operaénekesnőről készült egy film a 1975-ben is Törőcsik Mari főszereplésével, és sokak számára az az ismertebb a vele foglalkozó életrajzi filmek közül, Kalmár László 1951-es alkotása is megérdemli a figyelmet. A filmben, mely végigköveti a nagy magyar színésznő pályáját, sikereit, harcát a nemzeti kultúra fejlesztésében, olyan korabeli filmcsillagok tűnnek fel, mint Tolnay Klári, Raksányi Gellért, Básti Lajos, Honthy Hanna és Turay Ida. Egy kellemes és bájos történelmi film, amelyet a korabeli propaganda kevésbé hatott át, itt a zene, valamint a színház- és színjátszástörténet kapott főszerepet. A címszereplő énekhangját Gyurkovics Mária kölcsönözte, aki egy kiváló operaénekesnő volt, így (zene)esztétikai szempontból maradandó tud lenni az alkotás.
Föltámadott a tenger (1953)
A kétrészes, így összesen közel 150 perces alkotás az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit dolgozza fel a forradalom kitörésétől a nagyszebeni győzelemig. A Nádasdy Kálmán, Ranódy László, Szemes Mihály rendező-hármasa által fémjelzett mű a Petőfi és Bem alcímet viseli, utalva ezzel a kulcsfigurák kilétére, akiket olyan „nagy nevek” alakítottak, mint Görbe János (Petőfi Sándor) és Makláry Zoltán (Bem József). Rajtuk kívül feltűnik Básti Lajos (Kossuth Lajos), Bessenyei Ferenc (Gábor Áron) és Darvas Iván (Vasvári Pál) is. Bár a korabeli kritika szinte dicsőítette a színes alkotás látványvilágát, a jelmezeket és a díszleteket, a történelemhez értő néző megannyi „bakit” tud fellelni benne, illetve csatajelenetei a mai néző számára már-már komikusan idétlennek tűnhetnek, a katonák fegyverzete sok esetben nem felel meg a korabeli viszonyoknak. A film egy másik furcsasága, hogy a szereplők nagyon sokat kiabálnak. A műnek sokan felrótták, és felróják a mai napig azt is, hogy egy történelmi film köntösébe bújtatott propaganda alkotás, melyet a korszak hurráoptimizmusa és heroizmusa sző át, illetve melynek középpontjában nem is az 1848-as forradalom áll, hanem a nagybetűs Világforradalom. Tény, hogy a film erősen tükrözi a korszak világ- és történelemfelfogását, továbbá a jellemábrázolás – az alcím ellenére – igencsak háttérbe szorul, és hiába a „nagy nevek”, a lebutított szerepekben nem volt ahogy kibontakozzanak a színészek.
Rákóczi hadnagya (1954)
Bán Frigyes alkotása egy ma is élvezhető történelmi kalandfilm. Az 1708-ban játszódó történet főhőse Bornemissza János (Bitskey Tibor), aki miután bizonyítja rátermettségét és hazaszeretetét, Rákóczi hadnagya lesz. A fiatal kuruc vitéz nem csak hazájáért, hanem szerelméért, Bíró Annáért is bármit megtenne, így mikor a lány faluját elfoglalják a labancok és börtönbe zárják őt és a falubelieket, azonnal megmentésére indul. A film kapcsán egy érdekesség, hogy az általános képlettel ellentétben nem a mozgóképes alkotás készült egy irodalmi mű alapján, hanem fordítva, a film sikere nyomán született meg A Rákóczi hadnagya című regény, melyet három évvel a film bemutatása után adtak ki. A forgatókönyvet Barabás Tibor írta, a Szabad Nép napilapnál a kultúra rovat vezetője, az Írószövetség főtitkára (1949–1951), így összhangban volt a kor elvárásaival. A valós történelmi eseményeket a szerző izgalmas kalandokkal és humorral fűszerezte, illetve a korszakra jellemzően a filmet optimizmus hatja át, a történet végkicsengése annak ellenére is pozitív, hogy a valós események mondhatni nem épp happy enddel végződtek. A filmben visszaköszönnek a korszak jellegzetes „szereplői”, a jó vezető, az áruló, azaz az osztályharc ellensége és társaik, így a film tulajdonképpen sokkal többet elárul az 1950-es évekről, mint a Rákóczi-szabadságharc koráról.
Budapesti tavasz (1955)
Máriássy Félix filmje az egyik első olyan magyar alkotás volt, mely a holokauszt és a megszállt Magyarország témájával foglalkozik (mellette még Keleti Márton Fel a fejjel! című filmjét érdemes említeni 1954-ből) és melynek külön érdekessége, hogy – mivel az ötvenes évek közepén, az úgynevezett „enyhülés” időszakában készült – nem jellemző rá a korszak sematizmusa (ám a propagandisztikus jelleg itt sem marad el). A film a II. világháború végének és a szovjet csapatok győzelmének tízedik évfordulójára készült, Karinthy Ferenc azonos című regényén alapszik, pontosabban abból indul ki: az irodalmi műnek csak a felszabadulás időszakában játszódó részeit használták fel. Továbbá a regény főhősét, Pintér Zoltánt, illetve jellemét, karakterét igencsak „átalakították”, mivel az nem volt összhangban a szocialista hős ideáljával. A főszerepet Gábor Miklósra osztották, akit a nagyközönség már jól ismert a Valahol Európában című filmből.
Bár a korabeli kritika méltatta a film realizmusát, ma korántsem mondanánk történelmileg hitelesnek, jól érződik rajta, hogy ideológiák szolgálatára készült, például azáltal is, hogy a film szerint a kommunista ellenállásnak nagyon nagy szerepe volt a németek bukásában (pedig a valóságban még alig létezett).
A harminckilences dandár (1959)
Makk Károly háborús filmje Karikás Frigyes elbeszélései alapján készült, története 1919-ben játszódik és a végsőkig küzdő, hősies 39-es dandárról szól. A Benkő Gyula, Kiss Manyi és Bihari József főszereplésével készült mű az író saját tapasztalatait idézi fel a Tanácsköztársaság időszakából. A harcokról szóló jelenetek szokatlan módon vegyülnek a paraszti világ ábrázolásával, de mindezzel együtt is elmondható, hogy propagandisztikus, didaktikus jellege messze alulmaradt a korszakban elvárttól – ebben a filmben a befejezés jövőbetekintése, a mozgalmi jövő felvillantása az egyetlen korabeli „jellegzetesség”.
