Hétköznapi bűnözés Nagyváradon II.

Szerző: Tőtős Áron

Előző írásunkban a Nagyvárad napilap vizsgálatán keresztül a nyilvánosság és a bűnözés kérdéskörét jártuk körbe (lásd: Hétköznapi bűnözés Nagyváradon I.). Ezúttal a városi bűnözés modernizációjával, az egyes bűnesetekkel és térbeli eloszlásával foglalkozunk.

Ahhoz, hogy jobban megértsem a nyilvánosságban megjelenő bűnözőkép néhány sajátosságát, a vizsgálat alá vetett cikkeket aszerint kategorizáltam, hogy azok vagyon vagy személy ellen elkövetett bűncselekmények voltak. A vagyon ellen elkövetett bűncselekmények közé soroltam a csalást, szerencsejátékot, a lopást, magánlaksértést, okirathamisítást, orgazdaságot, rablást, sikkasztást, zsarolást és a pénzhamisítást. A személy ellen elkövetett bűncselekmények közé került az emberölés, a hatóságok elleni erőszak, a szemérem elleni bűntett, a testi sértés, közegészség és testi épség ellen elkövetett bűntett és a verekedés. Továbbá egy harmadik, egyéb elnevezésű kategóriát is ki kellett alakítani. Ide a csavargókra, koldusokra, illetve a kávéházakra vonatkozó bűntettek és kihágások kerültek.

A bűnügyi tudósítások kategória szerint, 1870-1900

Kategória N %
Vagyon ellen elkövetett bűncselekmények 804 72, 04
Személy ellen elkövetett bűncselekmények 228 20,43
Egyéb 84 7,53
Összesen 1116 100,00

Amint a fenti táblázatból is kiderül, az esetek túlnyomó többségében vagyon ellen elkövetett bűncselekményekről tudósított a Nagyvárad napilap. Érdemes ezeket a paramétereket összevetni Perényi Roland vizsgálatának adataival is. A Pesti Napló, mint jellegzetes politikai lap esetében ugyancsak a vagyon elleni bűncselekmények túlsúlya rajzolódott ki (1898-ban 52:29 arányban). De a Népszavában már sokkal több személy, mint vagyon elleni bűntett szerepel. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a napisajtóban megjelenő bűnözőkép egyértelműen egy premodern városképet tár elénk. A hétköznapokat lopások, rablások, betörések tarkították. Ezek az erőszaktól sem mentes bűntettek határozták meg a sajtó és vélhetően a nagyváradi polgárok bűnözőképét.

a-nagyvaradi-rendorseg-munka-kozben-1905-kozepen-gero-armin-rendorfokapitany

A nagyváradi rendőrség munka közben, 1905 (középen Gerő Ármin rendőrfőkapitány) Kép: Kiscelli Múzeum, Bp.

Lopások

A vizsgált 1116 bűnelkövetés (lásd: Hétköznapi bűnözés Nagyváradon I.) 54,98 százaléka (608 eset) lopás volt. A közölt írások rámutatnak a lopások változatosságára, az eltérő indítékokra, illetve arra is, hogy a bűnelkövető személyek társadalmi háttere, motivációja menyire volt változatos.

Az alábbi eseten keresztül betekintést nyerhetünk abba, hogy a 19. század második felében mit jelentett, ha valakire rásütötték a lopás bélyegét, milyen írott és íratlan normarendszerek működtek a modernizálódás útjára lépő Nagyváradon.

Egy szegény leány tragédiája. Nagy szégyen esett meg szegény Ványa Julcsával, aki Brand Mórnál szolgált régen becsülettel. Soha sem nyúlt a máséhoz, de tegnapelőtt az a malheuer esett meg vele, hogy valaki a zsebébe lopott tíz forintot. Ráfogták, hogy tolvaj, sőt a jegyese ki is jelentette, hogy most már nem veszi el feleségül. Ezért keseredett el Ványa Julcsa anyira, hogy minde áron véget akart vetni az életének, és elhatározását végre is hajtotta, amenyiben tegnap egy kamarában felakasztotta magát. Szerencsére azonban idejekorán észrevették még szegény leányt, és megmentették az életnek. Tegnap azután felczitálták a rendőrségre és ott megfenyegették, hogy többet olyan bolondot ne csináljon, mert különben menthetetlenül becsukják.

A lopások egyik gyakori típusa volt a betöréses lopás. Egy ilyen esetről tájékoztatott 1890-ben a Nagyvárad tudósitója:

“Betörés. Tegnap éjjel valaki betört Simonits János bírósági végrehajtó főutczai lakására. A kerítés léczeit fölfeszítve, az ablakot szekérkenőcscsel fölragasztott papírral benyomta s a szobába hatolt, hol az íróasztal fiókját fölfeszítette. Ebből mintegy 40 frt készpénzt vitt el magával, míg a fiók hátsó részében levő aprópénz körülbelül 6-8 frt. Kikerülte figyelmét. A gyanu rögtön egy volt kocsis ellen irányult, ki rendesen a léces kerítésen járt be éjjelenként. Rá vall azon körülmény is, hogy az ablakra ragasztott papír az ő nevére szóló igazolvány. A szobában pedig több rá vonatkozó okmányt hagyott el a gyakorlatlan betörő, kit most nyomoznak.” (Nagyvárad 1890. 85. sz. 4.)

17016546_1326815370712130_1173932394_o

Bűnöző a nagyváradi rendőrök fogságában. Kép: Rubicon, XX(2010) 3. sz. 6.

Közrend elleni kihágások

A premodern városok egyik sajátossága, hogy még nem vált el egymástól a magán- és a nyilvánostér. A konfliktusokat számos esetben az utcán próbálták meg elrendezni. A közrend elleni kihágások adták a tudósítások több mint 10 százalékát. Ezen belül megkülönböztethetjük a verekedéseket, állatkínzásokat, illetve a kávéházakra vonatkozó kihágásokat. Az ezzel kapcsolatos híradások mindennaposak voltak a Nagyvárad hasábjain. A verekedések és egyéb normaszegések a hétköznapi élet részét képezték. Ahogy az egyik cikk írója megfogalmazta:

“Köröm és ököl. Két olyan támadó eszköze az embernek, mely nagy eredményeket tud létrehozni. Előbbi a nő fegyvere, utóbbi az erősebb nemé. Ha Lódi Gáspárné ökölcsapástól dagadt fejjel és drágalátos férje két szem héjjal piros körmök nyomával arczán mennek panaszra a kapitányhoz, azt már értjük, de hogy valakit olyan szerencse érjen, hogy mindkét fegyver nyomával atczán és fején kelljen panaszra menni a rendőrséghez, ez már szánandó állapot. Már pedig Fikker József bormérővel megtörtént ez a fatális eset. […] vasárnap este a Porondon lévő bormérő helyiségében  Nagy Bálint, Dajnoky István és Vajnoky József munkás emberek – mert őket helyiségéből távozásra kényszerítette – össze-vissza verték. Azt nem kellett igazolnia: kékes ábrázata eléggé mutatta. A verekedő emberek ellen megindították a vizsgálatot.” (Nagyvárad 1887. 55. sz. 3.)

Az éjszakai mulatozások konfliktusokkal terhelt pillanataiba nyújt betekintést az alábbi beszámoló:

“Garázda mulatozók. Nagy panasszal állott tegnap Roskoványi Lászlóné a rendőrség elé. A nevezett éj folyamán beállított hozzá öt, aránylag jól öltözött ember, Képes József vezetése alatt. Leültek és iddogáltak. Később mind hangosabbá vált a mulatság s a vendégek a poharakat, meg az üvegeket kezdték tördelni. A korcsma tulajdonosnője ekkor nagyobb csendre intette őket, mire a magyarok még inkább neki buzdultak, úgyhogy reggelire az egész helyiség romhalmazzá vált. A garázda mulatozókat a rendőrségen érzékenyen meg fogják büntetni. ” (Nagyvárad 1896. 77. sz. 4.)

Az állatkínzások gyakoriságára utal, hogy a rendőrség 1879-ben szabályrendelettel kívánta azt visszaszorítani. A Nagyvárad tudósítója az erről beszámoló írásában igencsak reményteljes hangot üt meg:

“Ez eljárásának következik a folytatása, s így hinnünk lehet, hogy városunk lakossága nem lesz többé kénytelen szemtanú lenni halatlan barbarizmusoknak, melyek néha úton-útfélen botrányt idéztek elő. – Ez eljárásért főkapitány úrat elismerés illeti.” (Nagyvárad 1879, 34. sz. 4.)

Rablások és a közbiztonság elleni kihágások

A bűnelkövetések gyakoriságát (lásd: Hétköznapi bűnözés Nagyváradon I.) tekintve a lopások és a közrend elleni kihágások után a legtöbb beszámoló a rablásokról és a közbiztonság elleni kihágásokról tájékoztat. A két korabeli büntetőjogi kategória együttesen a tudósítások 13,54 százalékát teszik ki.

A rablások történhetnek kint és bent, éjjel vagy nappal, forgalmas tereken, vagy eldugott utcában, az elkövető lehetett egyedül vagy a bűncselekményt elkövethette társaival. A Nagyvárad hasábjain mindegyikre akad példa. Az alábbiakban egy olyan esetet közlünk, amelyre a belvárosban került sor 1889-ben és érzékletes leírását adja az erőszakos rablótámadásoknak.

“Ismét egy elszomorító példa erősíti meg városunk lakóinak aggodalmát személy és vagyonbiztonságunk iránt. Alig feledtük el a múltkori rablótámadást s most egy új és inkább gyilkossági kísérletnek nevezhető esetet kell olvasóink tudomására hoznunk. Olyan időben történt, amikor még nem hal ki az utcza, s olyan helyen, ahol megszoktak fordulni az emberek: Nagy-Teleki utczán a ref. Templom sarkán. A jelzett időben és helyen Klein terménykereskedőt támadta meg 4 ember. Nem sokat okoskodtak. Hatalmas ütőeszközökkel agyba-főbbe verték az áldozatt. A megtámadott borzalmas jajkiáltásaira a hóborította utczák messzire vísszhangoztak. Fájdalmas, velőkig, ható jajja (sic!) a szomzédos kereskedő, Benkő Kálmán füléhez is eljutott. Ennek „fogják!” kiáltozására tettesek félbehagyták véres munkájukat s szerte iramodtak. A jó szerencse – tudja Isten hogyan – egy hajdút hozott az utczába, aki megtette azt, hogy a vele szembejövő tettesek közül kettőt a segélykiáltásra szintén elősiető Gönczey takarékpénztári tisztviselő és Benkő Kálmán segélyével elfogni. Az elfogottakat fentiek a városházához kísérték. Az egyik rögtön igazolta is magát azzal, hogy nincs tartózkodási helye, a másik szintén aféle és foglalkozására nézve mészáros. Klein kemény eszközzel a halántéka mellett, arczán, állán és fején kapott súlyos jelentékeny ütéseket. Sebei életveszélyesek. A másik két tettest remélhetőleg szintén kézrekerítik.” (Nagyvárad 1889. 47. sz. 3.)

rimler-karoly-nagyvaradi-rendorfokapitany-1890-1900

Rimler Károly nagyváradi rendőrfőkapitány (1890-1900). Kép: Kiscelli Múzeum, Bp.

A dualizmus korában a közbiztonság fenntartásáról a városok kötelékében működő rendőrkapitányságok hivatottak gondoskodni. Nagyváradon a modern rendőrség kialakulásának kezdetei dr. Bulyovszky József (1897-1901) polgármesterségének idejére esik. Ezt megelőzően éjjeli őrök, úgynevezett negyedesek őrködtek a rend és a biztonság felett. A helyi rendőrség megújulása mégsem az ő nevéhez, hanem Rimler Károly főkapitány – későbbi polgármester – nevéhez köthető, aki 1890. április 1. kerül a rendőrség élére. Azt 1900 végéig vezette. Ezt követően egy évig főjegyző, majd 1901 és 1919 között Nagyvárad polgármestere. Utódja Gerő Ármin korábbi alkapitány lett.

A rablások után a legtöbb írás a koldusokkal, toloncokkal, csavargókkal kapcsolatos. A velük kapcsolatos eljárásokról számol be az alább írás:

“Razzia. A katonai és polgári vegyes őrjárat igen czélszerűnek bizonyult be. Az eddigi őrjáratok alkalmával igen sok csavargót és csavargónőt tartóztattak le s tolonczoltak az illetőségi helyekre. Tegnap este az őrjárat ismét számos hely és foglalkozás nélküli csavargót tartóztatott le, akiket a rendőrség hazatolonczoltatot.” (Nagyvárad 1884, 98. 2.)

Az alábbi cikket két dolog miatt is idézzük: egyfelől rámutat a csavargók okozta kihágásokra, másfelől könnyed stílusa miatt is ide kívánkozik.

“Kedélyes csavargó. Indignálódva méregeti végig a rendőr, mikor belöki az ajtón. Botrányt csinált a pósta előtt s ezért került a kapitány elé. Mosolyogva fogadja a kapitány kérdezősködéseit s mód felett csodálkozni látszik azon, hogy üléssel sem kínálják meg az embert.

– Hogy hívják?

– Faragó!

– Hát a keresztneve?

– Hány éves?

– Magyarország ezredéves és én harminczhárom!

 A kedélyes csavargó öt napi dunklit kapott.” (Nagyvárad 1896, 8. 4.)

Bűnözés modernizációja

A bűnelkövetésekről szóló híradások számát tekintve (lásd: Hétköznapi bűnözés Nagyváradon I.) egy és öt százalék közötti arányt ért el a testi sértés, csalás, emberölés, sikkasztás, szerencsejáték és a tulajdon elleni kihágás. Az összes többi egy százalék alatti arányt mutat. Ez ráerősít arra a már korábban kifejtett megállapításunkra, miszerint 1870 és 1900 közötti Nagyváradon az úgynevezett premodern bűncselekmények domináltak. De erre az időszakra tehető a fehérgalléros bűnözés megjelenése is, ami a bűnelkövetők professzionalizációjának egyik fokmérője is egyben. Ide sorolhatjuk az okirat-, pénz- és értékpapírok hamisítását, a sikkasztást és az orgazdaságot.

Az okirathamisításnak viszonylag gyakori formája lehetett az, ami Cseh Mátyás asztalosmesterrel is megesett 1886-ban.

“Cseh Mátyás helybeli asztalosmester elküldte Kolunbán Antal nevű tanonczát a Nagyvárad-Velencze s váraljai takarék- és segély-egylethez, hogy a felesége nevére két frtot betegyen. Kolunbán nem fizette be a pénzt s a betét könyvbe hogy gazdájának elszámolhasson, ő jegyezte be a fizetést s a neveket is ő írta alá. A szép reményekre jogosító tanoncz még az asztalos segédek által bevásárlások czéljából reábízott egy frtnyi összeget továbbá gazdájának egy adósától behajtott 2 frtot is saját czéljaire használt fel, s azután megszökött. A rendőrség nyomozza.” (Nagyvárad 1886. 69. sz. 3.)

A tudósításokból tudjuk, hogy többször is előfordult, hogy valaki hamis pénzzel akart fizetni. Ezt elkerülendő 1896-ban egy rövid felhívás is megjelent. Ugyanebben az évben hosszabb beszámolók is megjelentek arról, hogy pénzhamisító családot kerített kézre a rendőrség.

“Egy-két hónappal ezelőtt egy csomó hamis pénz – jobbára egykoronások – került forgalomba Nagyváradon s a vármegye területén. […] a különben silány és primitív utánzatok készitőit és terjesztőit nagy buzgósággal nyomozzák. A vizsgálat tényleg megindult, de a legjelentéktelenebb nyomra sem vezetett. Ám az ólom forintosok és koronás pénzdarabok pár nap óta újra jelentkeznek. Leginkább éjjeli mulatóhelyek, vendéglők és kávéházak pinczérei – kik a sietős munkában nem igen érnek rá a kapott pénz mineműségét kutatni, hanem minden vizsgálat nélkül zsebre teszik azt – találnak bevételük közt hamis pénzt. […] A szóbeszéd szerint egy nagyváradi rovott multú csizmadia műhelyében, a különféle lábbeliek szomszédságában gyártják házilag ezeket a forintosokat és koronásokat. Állítólag egy bankprés is van a nagy-magyar utczai lakás mélyén, de egyelőre csak ilyen apróbb dologgal akarják a terepet kitanulmányozni. […] A csizmadia – kinek czinkostársai is vannak – a legmesszebb menő elővigyázattal űzi manipuláczióit. Nem lehetetlen, hogy instrumentumait már el is helyezte valahol, mert kétszer is tartottak nála házkutatást, de semmi gyanúst nem találtak ott. […] Gerő Ármin […] buzgóságának bizonyára sikerülni fog nyomára jönni, kik csinálnak nálunk ilyen veszedelmes konkurrencziát az államkincstárnak.” (Nagyvárad. 1899. 249. sz. 9.)

Ami a sikkasztókat illeti, akad közöttük „napszámos”, „feleség”, „kórházi gondnok”, „péksegéd”, „pék”, „szabólegény”, „szabónő”, „kocsis”, „süteményhordó”, „kasszíros kissaszony” de még „ügynök” is.

“A kasszíros-kisasszony bűne. Egy szemrevaló, fiatal leányzó nagyon, de nagyon megfeledkezett magáról: letért a becsület símára pallérozott ösvényéről. Nem valami naturalista regényhez szolgáltatott motívumot a kisasszony, csak éppen hogy elsikkasztott ötven pengő forintot.” (Nagyvárad. 1898. 267. sz. 7.)

Bűnözés a városi térben

A bűnelkövetésekben közrejátszott a rossz közbiztonsági állapot, a rendőrség fejletlensége és kevés embere, illetve a terek és utcák korszerűsítésének és a közvilágításának hiánya. Mindez újabb problémát vet fel. A közvéleményben megnyilvánuló városlakó mely tereket azonosította a bűnözés terével? A Nagyvárad alapján melyek voltak a városnak azon közterületei, amelyekhez a legtöbb bűncselekmény köthető? A továbbiakban erre a kérdésre keressük a választ.

A városok modernizációjának egyik velejárója, hogy elválik egymástól a köz- és a magántér. A folyamat nem volt zökkenőmentes. Sokak számára a köztér magántérként is funkcionált. Esetünkben jóval fontosabb az, hogy a modernizációs folyamatok eredményeként nem csak új városi terek, parkok és korzók jöttek létre, hanem átalakult a térhasználat is. Azok új funkciókat kaptak. Az utca a haladás helye, ahol az egyén tart valahova, a hosszabb tartózkodás, csoportosulás gyanúsnak minősül. A koldusok, csavargók, prostituáltak és egyéb személyek jelenléte a város fontosabb közterületein már nem volt kívánatos Őket igyekeztek onnan kizárni. Az egész folyamat, a fizikai és mentális tér átalakulása, hosszú évek eredménye. Az új regulákat helyi szinten a városi előljárók hozták meg és a rendőrök próbálták meg betartatni.

A napilap hasábjain 1870 és 1900 között 109 utcát, teret és parkot tudtunk beazonosítani. Ezek közül az alábbi térképen csak azokat emeltük ki, amelyeket az újság több mint 10 alkalommal említ. A korabeli Nagyváradnak összesen 8 ilyen reprezentatív terét vagy utcáját tudtuk beazonosítani. Ezek a következőek: Nagy-vásártér, Kolozsvári utca, Zöldfa utca, Kispiac (a mai szent László-tér), Főutca, Sas utca, Szent János utca Nagyteleki utca. A Nagyvásár-tér adott helyet több országos vásárnak. Ettől délre épültek ki a nagyobb gazdasági raktárok. E miatt a város egyik legforgalmasabb része volt. Hasonlóan forgalmas volt a város központi tere a szent László-tér is. A kettőt kötötte össze a Zöldfa utca, amelyen egymás után sorakoztak a különböző üzletek. A Zöldfa utcával párhuzamosan húzódó Sas utcán bár kevesebb kereskedelmi egységet találunk, fontos közlekedési útvonalnak számított.

A Kőrös másik oldalán találjuk a Főutcát, a város korzóját. Alkotásokban ez volt a leggazdagabb. Számos jelentős intézményt, szállodát, bérházat találunk. Az említett utcák és terek vonzották a könnyű prédára vágyó betörőket, tolvajokat vagy rablókat. A dualizmus korában kiépülő városi rendőrség is először a belvárost, a forgalmasabb tereket utcákat ellenőrizte, ott végeztek járőri szolgálatot, s csak később vonták megfigyelés alá a külvárosi negyedeket. Ez utóbbiak sorába tartozik a Kolozsvári és a Szent János utca. A Kolozsvári utca, mint neve is árulkodik, a Kolozsár felé vezető országútba torkollott. A sajtóból nem tudjuk megállapítani, hogy a kriminalitások az utcának pontosan melyik részére vonatkoznak. A Szent János utca a város észak-keleti részének egyik mellékutcája volt.

bunelkovetesek-nagyvaradon-1870-1900

Bűnelkövetések Nagyváradon, 1870-1900. Kép: Pallas Nagy Lexikon

Ezek helyszíne is szokatlan – legalábbis mai szemmel nézve. Nem a külvárosokban végrehajtott bűncselekmények kerültek elsősorban reflektorfénybe, hanem azok, amelyeket a központban követtek el, a forgalmas piacokon, tereken és parkokban.