1947-ben, Kurkó Gyárfás bukását követően a romániai magyarság érdekképviseleti szervének számító Magyar Népi Szövetség tevékenysége jelentős mértékben átalakult. Míg Kurkó a szervezet népfrontos átalakítását tartotta volna célszerűnek, egy ízben kijelentve, hogy „Minden magyar az MNSZ-hez tartozik. Azontúl lehet kommunista, szociáldemokrata, tartozhat bármilyen egyházhoz”, addig 1947 után a Román Kommunista Párt vezetésének utasítására (ebben kiemelt szerepet játszott a magyar származású Luka László főtitkár-helyettes) kezdetét vette a „reakciós” és „osztályidegen” elemek eltávolítása és üldöztetése. Ennek a folyamatnak egy eleme volt az egyházak leigázása. 1948-ban betiltották a Görög Katolikus Egyházat, az ez ellen tiltakozó főpapság börtönbe került, és többen közülük fogságban haltak meg. A romániai egyházak vezetői sorra írták alá a román állami vezetéssel való „kiegyezést”: Iustinian ortodox pátriárka, Vásárhelyi János református, Kiss Elek unitárius és Franz Müller evangélikus püspökök. Az egyházi vezetők közül egyedül Márton Áron tagadta meg a felhívás aláírását. Ekkor a román kommunista vezetés a Magyar Népi Szövetséget használta fel a magyar nyelvű antiklerikális propagandára.
Az MNSZ már legkésőbb 1945 után figyelemmel követte a Római Katolikus Egyház és kiemelten Márton Áron tevékenységét. Rendszeres jelentések készültek a csíksomlyói pünkösdi búcsúkról, Czikó Nándor, az MNSZ vezetőségi tagja pedig visszaemlékezésében kitért rá, hogy időnként őt is megbízták „a szervezésben” való részvétellel. Czikó állítása szerint azt az utasítást adta ki, hogy úgy szervezzék meg a búcsút, hogy se csendőr, se katona ne vegyen rajta részt, békés búcsú legyen. Politikai kérdésekről a prédikáció alatt ne beszéljenek, mivel ez az MNSZ álláspontja és elvileg a katolikus egyház az MNSZ egyik „fiókjának” számít.[1] A búcsú után, amikor a püspök jött lefele a hegyoldalból, odament Czikóhoz és egyenesen rákérdezett, hogy jött ellenőrizni a prédikációját? Erre Czikó azt válaszolta, hogy csak a búcsúra, a szép prédikációt hallgatni jött. Czikó azonban valószínűleg nem mondott igazat, Erre utal, hogy a püspök prédikációjának szövege átiratban fennmaradt az MNSZ alelnökének iratai között. Ebben a prédikációban Márton Áron püspök már élesen fogalmazva tematizálta az egyházat ért sérelmeket.
Márton Áron utolsó csíksomlyói beszéde
Az MNSZ 1947-től egyre határozottabban vett részt az egyházellenes propagandában. Az 1947. november 21-23. között megtartott temesvári országos kongresszuson Bányai László, a szervezet alelnöke a következő kijelentést tette: „vannak egyházak, amelyek megértik a demokratikus építés munkáját, megértik az érdekeik megvédésére folytatott hatalmas erőfeszítést, nagy feladatunkat. Mi nem az egyházat állítjuk a vádlottak padjára, nem akarjuk az egyházat az imperializmus eszközévé nyomorítani. Mi igyekszünk meggyőzni minden jóhiszemű papot és hívet, hogy az egyház erőit állítsa a demokratikus építés munkájába, Krisztus tanítását állítsa be a tartós béke megvédésére.” Még egy év sem telt el, és az 1948. július 21-24. között Csíkszeredában megtartott intézőbizottsági ülésen a szervezet vezetői – a hidegháborús retorikát alkalmazva – azzal vádolták a Vatikánt és a Római Katolikus Egyházat, hogy az imperializmus ügynöke. Bányai például kihangsúlyozta, hogy a fő ellenség a katolikus egyház, a Vatikán pedig amerikai-imperialista zsoldban áll. „A katolikus egyház vezetői eddig mindent elkövettek, hogy a hívőket szembeállítsák a demokrácia harcával, és tömegbázist teremtsenek a Vatikán amerikai-imperialista zsoldban álló népellenes, haladásellenes politikájának.”
Katolicizmustól a sztálinizmusig: Bányai László életútja
Az ezt követően felszólaló Czikó Nándor helyeselte, hogy a Román Állam felrúgta a Vatikánnal 1929-ben kötött konkordátumot (mely egyebek mellett lehetővé tette a magyar nyelvű felekezeti iskolák létét, és a két világháború közötti időszakban a magyar anyanyelvi oktatás mentsvára volt): „Ez a konkordátum annak idején sok tekintetben megrövidítette a magyar katolikus hívők érdekeit és lehetővé tette az akkori reakciós-soviniszta kormányzat számára számos felekezeti iskolánkból az anyanyelv száműzését. Most pedig az amerikai imperializmus ügynökségévé és a nagytőkés-földesúri érdekek kiszolgálójává váló Vatikánnal szembeni kötelezettségek felmondása nagymértékben hozzájárul a katolikus egyházi élet függetlenségének megvalósításához. A konkordátum felmondása szakítást jelent a Vatikánnal, mint állammal, de korántsem irányul maga a katolikus egyház ellen. Megszűnik az az ellentmondás, hogy a katolikus hívők Népköztársaságunkon kívül még egy olyan állam alattvalói is legyenek, amely az amerikai imperializmus szolgálatában áll, s az állam belső dolgairól is rendelkezzék. Annak megszűnése, hogy a katolikus egyházi szervek külföldről kapták utasításaikat és mögöttük idegen, népi demokráciánkkal ellenséges hatalmi erők álltak, egyben az ország, illetve az itt élő magyarság egyházai közt is kiküszöböli az egyenlőtlenséget és hozzájárul ahhoz, hogy az egyház valóban a nép szolgálatában álljon, a béke és a demokrácia oldalán.”
A Római Katolikus Egyházzal szembeni leszámolás a püspök 1949. június 21-i letartóztatásával érte el a csúcspontját. Márton Áront három évnyi vizsgálati fogságot követően 1951-ben nyolcadmagával állították bíróság elé. A bukaresti katonai törvényszék 1951. július 13-án életfogytiglani kényszermunkára ítélte hazaárulás vádjával. Vádlottársai közül Kurkó Gyárfást és Lakatos Istvánt 25-25 évre, gróf Teleki Ádám földbirtokost 15 évre, Venczel József tisztviselőt 12 évre, Szász Pált, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület volt elnökét 10 évre, Korparich Ede szövetkezeti elnököt 5 évre, Bodor Bertalan banki tisztviselőt pedig szintén öt évre ítélték.[2]
Kurkó Gyárfás, egy domokosi székely kommunista életútja
Széll Jenő bukaresti követ 1950-ben, Kállai Gyula külügyminiszternek írt jelentésében egy Czikó Nándorral és Bányai Lászlóval folytatott beszélgetéséről beszámolva, kitért az MNSZ antiklerikális propagandában játszott szerepére. Elmondásai arra engednek következtetni, hogy a Magyar Népi Szövetség vezető szerepet játszott az egyházellenes intézkedések meghozatalában is: „A Népi Szövetség vezetői azt mondják, hogy eleinte bizonyos tartózkodással nyúltak hozzá a Márton elleni kampány megszervezéséhez, de maguk is meg voltak lepve attól, hogy az alsóbb papság körében a püspök mennyire népszerűtlen. Most elérkezettnek látják az időt, hogy a katolikus egyház kérdésében átfogó rendszabályokkal végleg rendezzék a problémát. Nagy jelentőségű lépésre készülnek, amire nézve nem tudtam tőlük közelebbi adatokat megszerezni.” Emellett az is beszédes, hogy az egyházellenes intézkedések kapcsán egy jelentősebb terjedelmű iratanyag maradt fenn Bányai Lászlónak az MNL OL-ben őrzött hagyatékában. Bár ezekben az iratokban Bányai neve ritkán szerepel, az egyértelmű, hogy az MNSZ alelnökeként rálátása volt az eseményekre, és az sem kizárt, hogy azok szervezésében is részt vett.
Bár nem valószínű, hogy az MNSZ vezetőségének bárminemű ráhatása lett volna az egyházi személyek ellen induló letartóztatási hullámra, sőt, Czikó Nándor utólag egyenesen azt állította, hogy Luka Lászlónál tiltakozott a papok és szerzetesek letartóztatása ellen, ezért „félretették” a katolikus ügyek intézésétől. Megállapítható azonban, hogy az MNSZ vezetői tevékenyen résztvettek a román kommunista vezetéssel együttműködő békepapi mozgalom megszervezésében és az antiklerikális propagandában. A békepapi mozgalmakat az ún. Béke Világtanács keretében szervezték meg. Ezt 1950-ben állították fel egy varsói kongresszust követően.
Célja a Kommunista Blokk országaiban működő római katolikus egyházak Vatikántól való erőszakos függetlenítése volt.
A romániai békepapság első ülését Marosvásárhelyen szervezték meg, 1950. április 27-én. A találkozó eredményeként állították fel az ún. Katolikus Akcióbizottságot. Ennek vezetőjévé Ágotha Endre nyárádselyei esperes-plébánost nevezték ki. A Bizottság vezetőségébe került Kacsó Sándor is, az MNSZ elnökeként, mellettük az Akcióbizottság vezetői voltak: dr. Fejér Gerő prelátus-kanonok, Fodor Gergely esperes-plébános, Újlaki János szentszéki tanácsos-plébános, Antal József gyimesfelsőloki plébános, dr. Wolff József temesvári egyházgondnok, Kastaly János gyergyószentmiklósi és Petrás Mihály külsőrekecsini (Moldva) egyháztanácsosok.
A Bizottság határozatait elfogadó papság lojalitási nyilatkozatot tett a Román Népköztársaság mellett, és megtagadta a Vatikán fennhatóságát. Ágotha Endre felszólalásában a következőképpen értékelte a békepapság feladatát: „Népköztársaságunk alkotmánya biztosítja a lelkiismereti és vallásszabadságot. Úgy véljük, hogy egyházunk és hazánk iránti kötelességünket teljesítjük, amikor a jelenlegi áldatlan viszony megszűntetését óhajtjuk és kifejezésre juttatjuk azt a kívánságunkat, hogy katolikus egyházunk is kapcsolódjon be a békéért vívott magasztos harcba.”Ágotha beszédét követően Kacsó Sándor szólalt fel az MNSZ részéről, hangsúlyozva a békemozgalom világtörténeti jelentőségét. Egyes plébánosok teológiai érvekkel, az evangélium alapján próbálták meg levezetni, hogy a katolikus lelkészeknek milyen magatartást kell tanúsítania a béke, az államhűség és a nép iránti hűség kérdésében.
Mások burkoltan Márton püspököt is elmarasztalták. Dr. Feri Vilmos nagyenyedi minorita lelkész például kihangsúlyozta, hogy: „Köteles tisztelettel vagyunk az egyházi hierarchia iránt, de ugyanakkor hű fiai vagyunk hazánknak, a Román Népköztársaságnak és teljes mértékben részt akarunk venni a dolgozók építő munkájában a társadalmi igazságosság és a béket úján.” Az értekezlet határozatában végül hitet tettek a Román Népköztársaság keretei közé való beilleszkedés mellett. Az Akcióbizottság határozatát helyben 102 plébános és világi személy írta alá. Hozzuk csatlakozott 32 jelen nem lévő plébános is. Közülük egyesek rövid vélemény nyilvánítást is megfogalmaztak az Akcióbizottság munkája mellett. Ezeket általánosságban a háborús uszítás elítélése és a Román Népköztársaság melletti lojalitás kinyilvánítása jellemezte. Olár Antal forrófalvi és nagypataki (Moldva) plébános például a következő sorokat juttatta el az Akcióbizottsághoz: „Alulírott Olár Antal, Fărăoani és Valea Mare (Bákó megye) katolikus plébánosa, aláírom a stockholmi békefelhívást és a marosvásárhelyi értekezeltnek hazánk összes demokratikus római katolikus híveihez és papjaihoz intézett felhívását. Magam részéről erélyesen követelem az atomfegyver feltétel nélküli betiltását.”
Mivel a romániai békepapi mozgalom történetét még nem dolgozták fel átfogóan, ezért nem tudjuk pontosan, hogy mekkora támogatottsága volt a római-katolikus papság körében és azt sem, hogy a Katolikus Akcióbizottság meddig létezett. Ion Nistor, a Kultuszminisztérium megbízottja 1951. május 8-án jelentette Vasile Pogăceanu kultuszminiszternek, hogy Ágotha Endre 245 római katolikus papot terjesztett elő állami fizetésre. A jelentés egyben kitért arra is, hogy ebben az évben Románia területén összesen 691 római katolikus papot tartottak nyilván. Nistor azonban jelentésében kiemelte, hogy a békepapsághoz csatalkozott 245 pap közül „nem mindannyian határozottak az Akcióbizottság tevékenysége mellett.” 1951. március 15-én a Katolikus Státus Kolozsvárott rendkívüli ülést tartott, ahol a teljes vezetőséget lecserélték. Az új vezetőségben az MNSZ és a Katolikus Akcióbizottság vezetői kaptak helyet. A gyűlésen résztvevő egyházi és világi személyeket a Márton Áront helyettesítő Jakab Antal kiátkozta az egyházból.
A papok egy részét megfélemlítéssel kényszerítették, hogy hitet tegyenek az Akcióbizottság mellett. Egy kitűnő példa erre Pakocs Károly papköltő, akit 1949-ben Szatmárnémetiről hurcoltak el. 1950-ben azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy csatlakozik a békepapi mozgalomhoz. Ezt követően a gyulafehérvári teológiai főiskola tanára és dékánja volt. 1957-ben azonban mégis újra letartóztatták és 1963-ig ismét börtönben volt.
Miután kiszabadult, állami megkötés miatt, csak a Bukarest melletti Popești-Leordeniben gyakorolhatta hivatását. Itt hunyt el 1966-ban.
A Márton Áron bukását követően kinevezett titkos ordináriusok[3] tiltották a békepapi mozgalomhoz való csatlakozást. Elsőként dr. Boga Alajos tiltotta meg papjainak, de őt már abban az évben letartóztatták. 1954-ben hunyt el a máramarosszigeti börtönben. Az ő helyét Sándor Imre vette át, akit 1951-ben tartóztattak le és 1956-ban a rămnicu sărati börtönben halt meg. Az ő helyét vette át Jakab Antal, akinek tevékenységéről több jelentés is megtalálható Bányai hagyatékában.
Bányai Lászlónak az egyházellenes intézkedésekben való részvételére utal Ion Nistor, a Kultuszminisztérium megbízottjának jelentése. Eszerint Nistor és Bányai 1951. május 8-án egy részletekbe menő tanácskozást tartottak, ahol az egyházellenes intézkedéseket tekintették át. Ekkor Bányai közölte, hogy Miron Constantinescuval, a Központi Bizottság tagjával folytatott megbeszélése alapján az MNSZ fokozatosan csökkenti részvételét a békepapi mozgalom szervezésében. Így az jelentősebb mértékben a Kultuszminisztérium hatáskörébe fog kerülni. Bányai ugyanakkor kijelentette, hogy a maga részéről továbbra is teljes mértékben támogatja a békepapi mozgalmat. Egyben javaslatot tett, hogy az MNSZ két tagját, egy bizonyos Babost és Bakcsit[4] alkalmazza Kultuszminisztérium a magyar nyelvű antiklerikális propaganda felügyelőinek. Nistor kettejük közül csak Babos alkalmazásához járult hozzá, akit Gábosi Tamás[5] helyére vettek fel.[6]
Ezt követően az egyházon belüli személyi viszonyokat jól ismerő Bányai javaslatokat tett a Bukarest-Iași Egyházmegye és a Gyulafehérvári Egyházmegye helyzetének rendezésére. A Ion Nistorral folytatott megbeszélésen Jakab Antal püspöki helynököt reakciósként bélyegezte meg, aki az államrend ellen áskálódik, és kihangsúlyozta, hogy mindenáron le kell váltani: „Bármely kanonok, Maczalikot[7] kivéve, jobb lenne, mint Jakab Antal – mondja Bányai elvtárs.” Nistor megbízásából Jakab Antallal Gábosi Tamás vette fel a kapcsolatot. Gábosi szerint Jakab „nagyon dühös lett”, hogy a Minisztérium belső ügyekbe próbál beavatkozni. Egyben kijelentette, hogy az összes papot, aki kapcsolatba lépett a Katolikus Akcióbizottsággal kiátkozták az egyházból. A püspöki helynököt még abban az évben, 1951. augusztus 24-én letartóztatták, és csak az 1964-es általános amnesztia idején került szabadlábra. Nistor jelentette, hogy az 1951-es búcsú idejére a Minisztérium és az MNSZ közös erőfeszítések eredményeképpen megakadályozta a csíksomlyói búcsú megtartását, kulturális és sportversenyeket szervezve Székelyföld-szerte.
A békepapság utóéletét illetően érdemes megemlíteni, hogy Márton Áron püspököt 1955-ben szabadlábra helyezték, ő pedig azonnal megkezdte a békepapok eltávolítását. A kérlelhetetlen szigort mutatja Ágotha Endre esete, akinek haláláról egy hivatalos jelentés a következőképpen számolt be: „Hogy milyen messzire ment Márton Áron gyűlölete azon papok ellen akik szolidarizáltak a népi rendszerrel és támogatták a békemozgalmat, jól bizonyítja az elhunyt marosvásárhelyi esperes-plébános, Ágotha Endre – a római-katolikus papok békebizottsági elnökének – esete. Az idős és súlyos beteg embert felmentették a papságból, megtiltva számára még azt is, hogy templomba menjen. Ez az igazságtalan intézkedés teljességgel tönkretette az egészségét. Már haldokolt, mikor Márton Áron püspök részben felmentette a büntetése alól. Még meg sem halt, amikor egy Marosvásárhelyen felolvasott püspöki körlevélben megszabta, hogy Ágotha Endrét egyházi szertartás nélkül temessék el, hogy figyelmeztetés legyen: hogyan jár az a pap aki nem rendeli alá magát vakon püspöke ellenséges nézeteinek a népi demokratikus rendszerről.”
A püspök 1955–1957 között legkevesebb nyolc békepapot mozdított el hivatalából, helyükre rendszerint olyan személyeket nevezve ki, akik a kommunista rendszer első évtizedében a börtönt már megjárták. Adorján Károly vikáriust adminisztratív munkakörbe helyezte, dr. Pap Józsefet, a gyulafehérvári teológiai intézet rektorát (akiről a levél kihangsúlyozta, hogy képviselő a Nagy Nemzetgyűlésben), felmentette és áthelyezte Nagyváradra, a főiskola igazgatóját, Köpeczi Jánost felmentette hivatalából, helyére dr. Troján Károlyt állítva. Bertalan Balázs gyergyószentmiklósi plébánost a börtönből szabadult László Ignáccal helyettesítette (Korábban Bányai tanár-társa a csíkszeredai Római-Katolikus Líceumban). Elmozdította Újlaki János sepsiszentgyörgyi, Fodor Gergely csíkszeredai, Kajtsa Ferenc marosvásárhelyi és Mosonszky Henrik karcfalvi plébánosokat is. Utóbbi helyére Ambrus József plébánost helyezték, akit korábban 6 év börtönre ítéltek államellenes szervezkedés vádjával. Az állami hatóságok válaszként 1956-ban kényszerlakhelyre utalták a gyulafehérvári püspöki palotába. Ezt csak 1967-ben oldótták fel, a Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár hatalomra jutását követő ideiglenes enyhülés keretében.
Jegyzetek
[1] Valószínűsíthetően Márton Áron püspök ezt némileg másként gondolta.
[2] Közülük Szász Pál az ocnele mari börtönben halt meg, Kurkó Gyárfás pedig fogvatartása alatt megőrült. 1964-ben amnesztiával szabadult, élete hátralévő részét Brassóban élte le, itt hunyt el 1983-ban.
[3] Római katolikus papok, akik a püspököt akadályoztatása esetén helyettesíthetik.
[4] Babos személyét nem tudtam azonosítani, a másikuk teljes neve Bakcsi Miklós. Ő az MNSZ részéről résztvett a moldvai csángó iskolák megszervezésében is.
[5] Korábban ferences szerzetes, aki kilépett a rendből, majd előbb a Népújság, majd a Vörös Zászló szerkesztőjeként egyházellenes propagandát folytatott.
[6] Uo., 5.
[7] Maczalik Győző (1890–1953): 1941–1951 között püspöki titkár volt. Jakab Antal letartóztatását követően ő lett a titkos ordinárius, de a Securitate pár hónapon belül letartóztatta. A jilavai börtönben hunyt el.
A címlapkép csak illusztráció. Forrás: Fortepan / Hámori Gyula