Öt magyar történelmi film az ötvenes évekből
Az 1950-es évek a magyar filmtörténet egyik legambivalensebb évtizede volt. Éppen az évtizedet megelőzően, 1949-ben készült el az első magyar …
Az 1950-es évek a magyar filmtörténet egyik legambivalensebb évtizede volt. Éppen az évtizedet megelőzően, 1949-ben készült el az első magyar …
Miután az elmúlt években igyekeztünk az egyetemes filmtörténet, filmművészet legjobb történelmi filmjeit, történelmi tematikájú alkotásait szemlézni – minden esetben annyi …
A 2021-es München (Munich – The Edge of War) című dráma Robert Harris 2017-es azonos című regényének filmes adaptációja, mely …
Ridley Scott nyolcvannégy évesen is aktívan alkot és rendez. 2021-ben is két filmje került a mozikba: a huszadik század egyik …
A román megszállás előtt két nappal december 22-én vasárnap Kolozsváron hatalmas gyűlést tartottak a magyarok. A szervezők azt remélték több …
Az 1918. december 22-én tartott kolozsvári nagygyűlés Elolvasom
Az alábbi filmfelvétel igencsak ritka és páratlan bepillantást nyújt az egykori Kolozsvár hétköznapjaiba. A szinte négy perces videóban a sétatéri …
Ritka filmfelvétel az 1930-as évekbeli Kolozsvárról Elolvasom
A Netflix tavalyi sikerprodukciója, a Vezércsel című sorozat – melyet mi is megnéztünk, ajánlottunk – újra népszerűvé tette a sakkot. …
A vezércsel című Netflixes sorozatot szinte lehetetlen megkerülni. Október 23-i megjelenése óta nézők milliói rajonganak érte, minden és mindenki ajánlja. …
Az idei filmes felhozatal igencsak szűkösre sikeredett a kialakult járványhelyzet miatt. Nagyjából két opciója volt, van, a történelmi filmek rajongóinak: …
Barbárok – Róma és a germánok közötti harc egy sorozatban Elolvasom
Az úgynevezett Dreyfus-ügy a francia történelem egyik kiemelkedően fontos eseménye volt. Mondhatni előszele, bizonyítéka és része európai léptékű történéseknek és …
A nyolcvanas évek nem csak az egyre izgalmasabb technikai újdonságokat hozta el a filmipar számára, hanem a VHS-es elterjedése által, …
A hetvenes évek nem a történelmi filmek aranykora volt. A hollywoodi filmgyártás új irányokat vett: az akciófilmek, az izgalmas tűzharcok …
Nem könnyű 2020-ban filmkritikát, filmajánlót írni friss filmekről. Ha azzal kezdeném, hogy a Greyhound csatahajó az év egyik legjobb történelmi …
A Midway Roland Emmerich 2019-ben megjelent háborús drámája. A 64 éves filmrendezőhöz olyan filmek kötődnek, mint a Függetlenség napja (1996) …
Ahogyan sorozatunk halad az időben előre, egyre nehezebb dolga van a szerzőnek. A hatvanas évek nagyon termékeny és izgalmas korszak …
Az ötvenes évek filmes szempontból igazán sokszínű volt, hiszen jól megfértek egymás mellett a klasszikus westernfilmek, Hitchock első klasszikusai, Elvis …
Bár lassan kimozdulhatunk a lakás fogságából, az elkövetkező hetek még mindig nem a csoportos kirándulásokról, közös meccsnézésekről vagy a konferenciák …
A helyszín New York, Brooklyn egy nagyon sajátos és különálló része: Williamsburg. A közeg egy ultra-ortodox zsidóközösség. A Netflix négy …
Kortárs történelem Szatmártól New Yorkig, New Yorktól Berlinig Elolvasom
Szerző: Tóth Gödri Iringó Március 16-től kezdődően legkevesebb harminc napig tartó rendkívüli állapotot hirdetett Románia államfője. Ezalatt a harminc nap …
Történelem és magánélet között gyakran elmosódnak a határok egy jelenkoros történész számára. A doktori disszertációm témája – egy rendszerváltás előtti női magazin – …